Tanácsok közlönye, 1970 (18. évfolyam, 1-57. szám)

1970 / 52. szám

52. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 1091 2- §• Az R. 12. §-a (2) bekezdésének utolsó mondata helyébe az alábbi rendelkezés lép: „A 4. számú melléklet szerint kell a szerzői díjat számítani, ha a táncmulatság belépődijas, vagy a táncmulatságot belépődíj nélkül rendezik, de a közreműködők díjazásban, illetőleg a tény­legesen felmerült és indokolt költségeiket meg­haladó térítésben részesülnek." 3. §. (1) Az R. 22. §-a a következő új (2) bekezdés­tel egészül ki: „(2) Az e rendelet 6. §-a (2) bekezdésében, a 11. §-a (2) bekezdésében és a 12. §-a (3) bekez­désében foglalt rendelkezéstől eltérően az enge­dély megadásánál nem követelhető a szerzői dij befizetésének igazolása olyan esetben, ha a szer­zői művek előadása után — a szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvény 21. §-ának (1) és (2) bekezdése, illetőleg az e törvény végrehajtásáról rendelkező 9'19G9. (XII. 29.) MM számú rendelet 17. és 18. §-a alam'án — szerzői díjat fizetni nem kell." (2) Az R. 22. §-ának jelenlegi (2) bekezdése (3) bekezdésre változik. 4- §• Az R.-hez mellékelt 3. számú táblázat címe a következőképpen módosul: „a hivatásos előadóművész felléptével belépődíj mellett vagy a nélkül, de a közreműködő előadók díjazásával rendezett műsoros előadások szerzői Jogdíj án ak meg állap í tására.'' 5. §. Ez a rendelet a kihirdetése napján lép ha­tályba. Dr. Simó Jenő s. k., művelődésügyi miniszterhelyettes A pénzügyminiszter 37/1970. (XI. 2Q.) P M számú rendelete az állami gazdaság nyerescgadózásáról, érdekeltségi alapjainak képzéséről és felhasználásáról A 41/1970. (X. 27.) Korm. számú rendelet 1. §-ának (3) bekezdésében kapott felhatalmazás, valamint az 1045 1970. (X. 17.) Korm. számú ha­tározatban foglaltak alapján — a munkaügyi mi­niszterrel, a mezőgazdasági és élelmezésügyi mi­niszterrel, valamint a Szakszervezetek Országos Tanácsával egyetértésben — a következőket ren­delem : 1. §• Az állami gazdaság nyereségadózása, érdekelt­ségi alapjainak képzése és felhasználása tekinte­tében a nyereségadózásról, a vállalati érdekeltségi alapok képzéséről és felhasználásáról szóló 29/ 1970. (XI. 15.) PM számú rendeletet a jelen ren­deletben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. E rendelet alkalmazásában állami gazdaságnak a 3111 statisztikai szám jelű szakágazatba tartozó gazdálkodó szervezet minősül. 2- §• Az adóköteles nyereség megbontásánál a bér­költséget 14-es szorzókulccsal (bérszorzóval) kell számításba venni. 3. §• Az átlagosan lekötött eszközérték kiszámításá­nál: a) az állóeszközöket a 11—13. számlacsoport­ban nyilvántartott valamennyi állóeszköz bruttó értékének tárgyévi átlagos összegével, b) a forgóeszközöket pedig a 64. számlacso­port egyenlegét figyelmen kívül hagyva a 6. és a 7. számlaosztályok összevont tartozik egyenlegé­vel növelve kell számításba venni. 4- §• Az R-nyereségrész tetszőleges hányada adózás előtt adómentesen csoportosítható át az F-nye­reségrészbe. 5. §. Az F-nyer< -égi ész adómentes. 6. §. Az állami gazdaság az értékcsökkenési leírás teljes összegét fejlesztési alapjába helyezheti. 7- §• A kiszámított nyereségadó összege a 19/1967: (XII. 8.) PM számú rendeletben foglaltak alap­ján biztonsági tartalék alap képzés jogcímén is csökkenthető.

Next

/
Thumbnails
Contents