Tanácsok közlönye, 1964 (12. évfolyam, 1-70. szám)

1964 / 47. szám

47. szám TANÁCSOK KÖZLÖNYE 601 tani, mivel az ingatlan a kisajátító szempontjából lakottnak nem tekinthető. A Legfelsőbb Bíróság ebben a kérdésben az alábbi elvi iránymutatást adta: Azt a kérdést, hogy a kisajátított házasingatlant lakottnak, vagy beköltözhetőnek kell-e tekinteni, nem a kisajátító vagy a kisajátítást szenvedő érdekköréből vizsgálva, hanem az ingatlan tényleges állapotának figyelembevételével kell megállapítani. A 25/1957. (VI. 26.) P. M. számú rendelet L §-ának (3) bekezdése ugyanis objektíve határozza meg azokat a tényezőket, melyek figyelembevételével az ingatlan használati értékét meg kell állapítani. A bíróságnak tehát nem azt kell vizsgálnia, hogy az ingatlan a felek érdekköréből szemlélve milyen értékű, hanem azt, hogy tőlük függetlenül — harmadik személy viszonylatában is — a rendelet 1. §-ának (3) bekezdésében felsorolt tényezők figyelembevételével milyen az ingatlan tényleges. használati értéke. A kártalanítási összeg, illetve használati érték megállapításánál nincs •jelentősége annak, hogy a kisajátító hatósági rendelkezés, a tulajdonossal kötött bérleti szerződés alapján, vagy egyéb módon már a kisajátítást megelőzően birtokba vette az ingatlant. Ilyen esetben a kisajátított ingatlan ténylegesen lakott állapotban került kisajátításra, ezért a használati érték megállapításánál is ezt kell figyelembe venni. (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. III/B. 20.421/1964. számú határozata alapján.) A személyi tulajdonban levő tanácsi rendelkezés alatt álló lakás résztulajdonosa által a lakást használó másik résztulajdonos ellen a lakás egy részének átadása iránt támasztott igény elbírálása a lakásügyi hatóság hatáskörébe tartozik. A Legfelsőbb Bíróság polgári kollégiumának 787. számú állásfoglalása szerint a bíróságnak a lakáshasználat tárgyában való döntést megelőzően — saját hatáskörének vizsgálata során — hivatalból kell állást foglalnia abban a kérdésben, hogy a személyi tulajdonban levő lakás szabadrendelkezésű-e, vagy sem. Ha ugyanis a lakás szabadrendelkezésű, a bírói hatáskör fennáll, ellenkező esetben a döntés a lakásügyi hatóság hatáskörébe tartozik. Sokszor előfordul, hogy a személyi tulajdonban levő lakás egyik résztulajdonosa tulajdonjoga alapján tart igényt a másik résztulajdonos által használt lakás egy részére. Ha a lakás személyi tulajdonban van és szabadrendelkezésű, a tulajdonostársak lakáshasználata rendezésénél a Ptk. 140. §-át kell irányadónak tekinteni, amiből következik, hogy a résztulajdonosi minőségnek és a tulajdoni hányadnak nagy jelentősége van a döntésnél, ezen túlmenően azonban nem hagyhatók figyelmen kívül a résztulajdonosok személyi körülményeiből fakadó érdekek, így döntően a lakásszükséglet sem. Ha az egyik tulajdonostárs által használt lakrészek a jogos lakásigény mértékét nem haladják meg, a másik tulajdonostárs, — csupán a nagyobb tulajdoni illetőségre való hivatkozással — további lakrészek használatára igényt általában nem támaszthat. Minthogy azonban a 35/1956. (IX. 30.) M. T. számú rendelet 75. §-a szerint a jogos lakásigény mértékére vonatkozó rendelkezések a szabadrendelkezésű lakásokra nem vonatkoznak, ettől eltérő döntésnek is helye lehet, ha a különböző érdekek összhangja ezt kívánja. Ez következik a 822. számú polgári kollégiumi állásfoglalás indokolásából is. Az ítélkezési gyakorlatban azonban vitás volt, hogy a fenti állásfoglalás a személyi tulajdonban levő, de tanácsi rendelkezés alatt álló lakások tekintetében miként értelmezendő. A Legfelsőbb Bíróság ezzel kapcsolatban kimondotta, hogy ebben az esetben a használat kérdésében felmerült vita a lakásügyi hatóság hatáskörébe tartozik akkor is, ha az nem bérlők, hanem tulajdonostársak között keletkezett. A 35/1956. (IX. 30.) M. T. számú rendelet 70. §-a ugyanis csak annak a vitának az eldöntését utalja bírói hatáskörbe, amikor a tulajdonostársak a megüresedett lakás (lakrész) használata tekintetében nem tudriVk megegyezni, de a használó kijelölése — a bíróság döntése alapján — ebben az esetben is a lakásügyi hatóság hatáskörébe tartozik. Ha nem megüresedett lakásról van szó, hanem arról, hogy az egyik résztulajdonos a másik résztulajdonos "által használt lakás egy részére tart igényt, a vitát a lákásügyi jogszabályok alapján a lakásügyi hatóságnak kell eldöntenie. Minthogy a jogos lakásigény mértékére vonatkozó szabályok a tanácsi rendelkezés alatt álló lakásokra irányadók, az az elv, hogy a tulajdonostárs — pusztán nagyobb tulajdoni illetőségére hivatkozással — további lakrészek használatára jogszerű igényt nem támaszthat, maradéktalanul érvényesül. A 35 1956. (IX. 30.) M. T. számú rendelet 58. §-ának (3) bekezdése szerint, ha a tulajdonost a lakásügyi hatóság az ingatlanban levő egyik lakás (lakrész) használójául már korábban kijelölte, űgy a tulajdonos — a jogos lakásigénye mértékéig —, a házban levő másik lakást (lakrészt) csak akkor igényelheti, ha az megürült. Tehát a lakásügyi hatóság sem jogosult a másik lakást (lakrészt) igénybe venni, ha az a bérlő (használó, pl. másik résztulajdonos) jogos lakásigényét nem haladja meg. A hivatkozott jogszabály értelmében tehát az államigazgatási hatóság sem korlátozhatja a bentlakó tulajdonost a jogos lakásigénye mértékének megfelelő lakrész használatában csupán azért, mert pl. a 3/4 részilletőséggel bíró új tulajdonosnak nagyobb lakásra van igénye, mint jogelődjének. Még kevésbé teheti ezt a bíróság, melynek — tanácsi rendelkezésű lakás esetében — nem is tartozik hatáskörébe a vita elbírálása. (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. I. 20.268,1964. számú határozata alapján.) A mezőgazdasági termelőszövetkezetek jogi ügyei intézése a tanácsok végrehajtó bizottságainál dolgozó ügyintézők részéről összeférhetetlen. A mezőgazdasági termelőszövetkezetek jogi képviseletének és általában jogi ügyeik intézésének ellátásáról — e feladatok szervezett ellátásának elősegítése érdekében — a Földművelésügyi Minisztérium, a Termelőszövetkezeti Tanács és az Igazságügyminisztérium annak idején közleményt adott ki. Ez tájékoztatást adott azokról a lehetőségekről, melyek keretében a jelzett feladatok elvégzése biztosítható és amelyek a jogszabályok rendelkezéseinek megfelelnek. A közlemény — mint a jogi ügyek legáltalánosabb As legalaposabb ellátásának módszerét — első helyen z érdekelt termelőszövetkezetnél (ill. több termelőszövetkezetnél) dolgozó jogász szakemberek tagként vagy alkalmazottként való foglalkoztatásának lehetőségét, termelőszövetkezeti jogtanácsosként való működését említi. Ezzel kapcsolatban utal a Munka Törvénykönyvének rendelkezéseire, amelyek szerint e munkakör másodállásban is, azaz más (állami vagy társadalmi) szerveknél munkaviszonyban álló szakemberekkel is betölthető. Ezt a lehetőséget a közlemény kivételesnek tekinti, és felhívja a figyelmet arra, hogy ilyen esetben az általános összeférhetetlenségi szabályokat meg kell tartani. A közlemény megjelenésekor az ilyen esetekben felmerülő összeférhetetlenségi helyzetekre vonatkozóan általánosan érvényes jogszabályi rendelkezések nem voltak. Így az összeférhetetlenséget vagy konkrét ügyekben való eljárás során esetenként, az adott (bírósági, államigazgatási stb.) eljárásra vonatkozó jogszabályi rendelkezések alapján lehetett megállapítani, vagy a másodállás vállalásához való hozzájárulást összeférhetetlenség címén az Mt. V. 24. § (2) bek. a) pontja alapján meg lehetett tagadni, ez utóbbi íendelkezés szerint azonban a hozzájárulás megtagadása jelenleg csak lehetőség, de nem kötelező.