Tanácsok közlönye, 1964 (12. évfolyam, 1-70. szám)
1964 / 47. szám
600 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 47. szám 5. Az előző pontban meghatározott pótlékban részesülők részére a gépjárművezetőket megillető egyéb pótlékok (pl. rakodási) nem fizethetők, mert ezeket a 4. pontban előírt pótlékok magukban foglalják. 6. Vezetőállású dolgozó részére az általa vezetett személygépjármű vezetéséért pótlékot fizetni nem szabad. 7. Ez az utasítás 1964. évi szeptember hó 1. napjával lép hatályba. Végrehajtásáról a miniszterek az előírt béralapon és átlagbéren belül gondoskodnak. Veres József s. k., Dr. Csanádi György s. k., munkaügyi közlekedés- és postaügyi miniszter miniszter Vegyes rendelkezések ÁLLASFOGLALASOK Polgári jog Az állatnevtlési vagy hizlalási szerződés alapján kedvezményesen kiutalt takarmány árkülönbözetének megfizetése. Az állatnevelési és hizlalási szerződés megkötésekor az állatforgalmi vállalat az állattartó részére utalványt ad, amelynek ellenében a terményforgalmi vállalat állami eladási áron — tehát kedvezményesen — meghatározott mennyiségű takarmányt ad ki. A szerződési feltételek szerint az állattartó a teljesítésnek saját hibájából történt meghiúsulása esetén az átvett vagy azzal azonos minőségű takarmányt a vételi áron köteles visszaszolgáltatni. Erre azonban takarmány hiányában már rendszerint nem kerülhet sor, ezért az állami eladási ár és a piaci ár közti különbözet megtérítése válik szükségessé. A bíróságok eltérő gyakorlatot folytatnak abban a kérdében, hogy a kiutalt takarmány állami eladási ára és a piaci ár közötti különbözetet az állattartó az állatforgalmi, vagy a terményforgalmi vállalatnak köteles-e megfizetni. A Legfelsőbb Bíróság P. törv. I. 20.072/1963—7. számú határozata* e kérdést akként döntötte el, hogy az állatforgalmi vállalat jogosult ezt az igényt a tenyésztővel szemben érvényesíteni, azonban a szerződési kikötéshez alkalmazkodva, a terményforgalmi vállalathoz való teljesítést kell kérnie. A Legfelsőbb Bíróság újabb — módosított — álláspontja szerint az állatnevelési és hizlalási szerződés kötése esetében az állattartó az állatforgalmi vállalattal köti meg a szerződést s a kedvezményes takarmányt is az állatforgalmi vállalat rendelkezése alapján kapja meg. A szerződéses jogviszony tehát az állattartó és az állatforgalmi vállalat között jön létre s e jogviszonyból eredő per is az állattartó és az állatforgalmi vállalat között van folyamatban. Mindebből az következik, hogy ha az állattartó az állatnevelési vagy hizlalási szerződésben vállalt kötelezettségét saját hibájából nem teljesíti, s ezért a kedvezményes áron kiutalt, de már meg nem levő takarmány állami és piaci ára közötti különbözetet megfizetni köteles, a bíróságnak az állattartót a szerződést kötő állatforgalmi vállalat javára történő fizetésre kell köteleznie. Nincs szükség arra, hogy a bíróság a marasztaló ítélet egy példányát a terményforgalmi (új elnevezése szerint: Gabonafel vásárló és Feldolgozó V.) vállalat* A Tanácsok Közlönye 1963. évi 39. számában közölt állásfoglalás tehát fentiek szerin* módosul. nak megküldje, mert az érdekelt vállalatok közötti belső elszámolási viszonyt illetően az átutalás kérdését külön utasítások megfelelően rendezik. A mezőgazdasági termelőszövetkezetbe vitt haszonbérelt föld feletti rendelkezési jog. Az 1960. évi 8. és 18. számú törvényerejű rendelettel módosított és kiegészített 1959. évi 7. számú törvényerejű rendelet (tvrj 20. §-ának (1) bekezdése szerint a termelőszövetkezetbe lépő tag köteles a haszonbérletében lévő íöidet is a termelőszövetkezet közös használatába adni. A tvr. 22. §-ának (3) bekezdése szerint: ha az ilyen földnek a termelőszöyetkezet közös használatba adásához a haszonbárbeadó hozzájárul, a szerződésbe a haszonbérlő helyére a termelőszövetkezet lép. A tag kilépése esetén — a 31. § (4) bekezdése szerint — az így bevitt földet kiadni nem lehet, hanem a haszonbérleti szerződés továbbra is fennmarad. Előfordult, hogy a termelőszövetkezet a tag kilépése után az általa haszonbérelt s az idézett jogszabályi rendelkezés folytán a termelőszövetkezet használatába került ingatlant másik kilépett tagnak adta ki, és csak később derült ki, hogy az utóbbinak erre nem volt jogos igénye. Minthogy azonban ez az ingatlant időközben jóhiszemű harmadik személynek már eladta, a föld visszaadására irányuló igény már nem volt kielégíthető, s ezért a járási ügyészség az állam, illetve a termelőszövetkezet javára az iránt indított pert az eladó ellen, hogy a földért felvett vételárat fizesse meg. Ugyanezért perelte őt a haszonbérbeadó jogutóda is. A Legfelsőbb Bíróság az alperest arra kötelezte, hogy a föld vételárának megfelelő összeget járulékaival együtt a termelőszövetkezetnek fizesse meg. Az idézett jogszabályi rendelkezések értelmében ugyanis a termelőszövetkezet és a föld tulajdonosa között létrejött haszonbérleti jogviszonyt a bevivő tagnak a termelőszövetkezetből történt kilépése nem érinti. A termelőszövetkezeti haszonbérletnek sajátos tartalma van. A 19/1959. (VII. 12.) F. M. számú rendelet 75. §-ának (3) bekezdése szerint az ilyen haszonbérleti szerződés megszűntével a tulajdonos részére a földet a kilépésre vonatkozó szabályok szerint kell kiadni, azaz a rendelet 70. §-ának (1) bekezdése értelmében e célra a termelőszövetkezet nem tagosított, szétszórt parcellákban levő földterületét, vagy a községi tanács VB által erre a célra átengedett, 25 kh-nál kisebb állami tartalékföldet lehet felhasználni, s csak ilyenek hiányában szabad a földet a táblák szélén levő földekből kiadni. E rendelkezésekből nyilvánvaló, hogy a föld tulajdonosa a termelőszövetkezeti haszonbérbeadással elveszti a föld feletti egyedi rendelkezési jogát. A termelőszövetkezet jogosult a haszonbérelt földingatlant másnak ki' adni, a föld művelési ágát megváltoztatni stb. A haszonbérlet fennállását tehát a konkrét ügyben sem érintette, hogy az e címen bevitt és termelőszövetkezeti használatba került földet a termelőszövetkezet az alperesnek kiadta, de ugyanakkor nem teremtett jogviszonyt az alperes és a haszonbérletként bevitt föld tulajdonosa, illetve jogutóda között sem. A tulajdonos jogutódának kereseti kérelmét tehát el kellett utasítani. (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. III/B. 20.465 1964'2. számú törvényességi határozata és Pf. III/B. 20.091/1964/ 29. számú ítélete alapján.) Az ingatlan lakottsága értékcsökkentő tényezőként akkor is figyelembeveendő, ha a kisajátító az ingatlant a kisajátítás elrendelése előtt más jogcímen már használatba vette. Gyakran előfordul, hogy a kisajátító olyan ingatlan kisajátítását kéri, melyet más jogcímen már évek óta használ. A kártalanítás iránti perekben eltérő bírói gyakorlat alakult ki abban a vonatkozásban, hogy a használati érték megállapításánál ilyen esetekben a lakottságot figyelembe kell-e venni. A bíróságok többször arra az álláspontra helyezkedtek, hogy ilyenkor az ingatlan használati értékét beköltözhető állapotban kell megállapí-