Tanácsok közlönye, 1964 (12. évfolyam, 1-70. szám)

1964 / 36. szám

398 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 36. szam Ha a népgazdasági eredmény az újítási javaslatnak mások — ehhez kapcsolódó — későbbi újítási javaslatával való együttes megvalósítása folytán volt elérhető, az első újító által az újítási díj megíizetése iránt indított perben a későbbi újítók perbenállása és a társszerzőség arányának a megállapítása is szükséges. A Legfelsőbb Bíróság ..llásfoglalása szerint különbséget kell tenni az újítási díj megfizetése iránti és a társszerzőség megállapítása iránti per között. Az előbbit a megvalósító vállalat ellen kell megindítani, az utóbbi tekintetében pedig a 29/1959. (V. 10.) Korm. számú rendelet 2. §-ának (2) bekezdésében foglalt az a rendelkezés irányadó, mely szerint a szerzőségi (társszerzőségi) vitát a javaslatot elfogadó vállalat vezető]a dönti el. Az az érdekelt, aki a döntést sérc lesnek tartja, igényét a többi érdekelttel szemben polgári peres úton érvényesítheti. A polgári pert jogvesztés terhével a vezető határozatának a kézbesítésétől számított "«arminc napon belül kell megindítani. Ha a vezető a társszerzőség iránti igényt elismeri, illetőleg a bíróság a társszerzőség iránt indított keresetnek helyt ad, határozatában a társszerzőség arányát is megállapítja. Ez a rendelkezés tehát pontosan szabályozza a társszerzőséggel kapcsolatos igények mikénti elbírálásának kérdését. E rendelkezésből következik az is, hogy a társszerzőség kérdését illetően az újítók egymással vannak jogviszonyban, a társsszerzőség megállapítása iránti pert tehát nem a vállalat, hanem a többi újító ellen kell megindítani, ha ebben a kérdésben egyáltalán perre kerül sor. Ha tehát két újításról van szó, amelyek egymással szorosan összefüggnek és a népgazdasági eredmény is az összefonódott újítások egj üttes hatásaként jelentkezett, úgy az első újító által újítási líj fizetése iránt indított perben nem hozható megnyugtató, határozat annak a kérdésnek az előzetes tisztázása nélkül, hogy az újítások egymásba fonódására tekii tettel, miként alakul az újítók között a társszerzőség aránya. A 7/1962. (VII. 5.) Mü. M. számú rendelet hatálya a szövetkezeti vállalatokra nem terjed ki. Előfordult a gyakorlatban, hogy a bíróság állami vállalat és szövetkezeli vállalat balesettel kapcsolatos egyetemleges felelősségét állapította meg. Az állami vállalat az egyetemlegesség folytán kifizette a kártérítést, melyet a 7/1962. (VII. 5.) Mü. M. számú rendelet alapján az Országos Nyugdíjintézetnek térített meg. Az állami vállalat az Országos Nyugdíjintézetnek fizetett térítés összegét — felróhatósága arányában — érvényesítette a szövetkezeti vállalat ellen. A bíróság helyt tdott a keresetnek és a szövetkezeti vállalatot egy összegben kötelezte az őt terhelő térítés megfizetésére. A Legfelsőbb Bíróság ezzel kapcsolatban a következőkre mutatott rá: A szövetkezeti vállalatot nem lehet közvetlenül felelőssé tenni azért a kártérítésért, amelyet (az állami vállalat az állami szerveket kártérítés címén terhelő egyes járadékoknak az Országos Nyugdíjintézet által való folyósításáról szóló 7/1962. (VII. 5.) Mü. M. számú rendelet végrehajtása kapcsán az Jrszágos Nyugdíjintézetnek a számlájára volt köteles átautalni, függetlenül attól, hogy a károsulttal szemben meddig és milyen terjedelemben áli fenn a járadékfizetési kötelezettsége. A szövetkezeti vállalat felelőssége nem terjedhet túl a károsult részére ténylegesen folyósított járadékon. Az állami vállalat tehát a szövetkezeti vállalattól az Országos Nyugdíjintézethez befizetett összegnek — a felróhatóság szerinti részre — figyelembevételével igényelhet a maga számára térítést, de nem egyszerre egy összegben, hanem olyan havi járadékrészletekben, ahogy a kártérítési kötelezettség az állami vállalatot a károsulttal, a szövetkezeti vállalatot pedig az állami vállalattal szemben eredetileg terhelte. Máskülönben a csupán illami vállalatokra, s egyéb állami szervekre vonatkozó 7/1962. (VII. 5.) Mü. M. számú rendeletnek a hatályát jogszabályellenesen kiterjesztenék a szövetkezeti vállalatra is. (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. I. 20.760/1963/4. számú határozata alapján.) Az 1954. évi 28. számú tvr. alapján folyósított — de az előfeltételek megszűnte folytán megszüntetett — rokkantsági nyugdíj feléledése kérdéséhez. Az ítélkezési gyakorlat nem egységes abban a kérdésben, hogy az 5/1959. (V. 8.) Mü. M. számú rendelet 188. §-ában foglalt rendelkezések csak a szüneteltetett vagy pedig a megszüntetett rokkantsági nyugellátásra vonatkozó jogosultság feléledése esetén is alkalmazandók-e. A Legfelsőbb Bíróság a fenti kérdésben a következőképpen foglalt állást: Az 5/1959. (V. 8.) Mü. M^ számú rendelet 188. §-ában foglalt rendelkezések csak a szüneteltetett nyugellátás újbóli folyósítására vonatkoznak. Ha az SZTK a fél rokkantsági nyugdíját nem szüneteltette, hanem az előfeltételek megszűnésére tekintette1 teljesen megszüntette (mert pl. azt állapította meg, wgy munkaképesség csökkenése az orvosi vélemény szerin a 67%-ot nem haladja meg), az idézett jogszabályt az igénye elbírálásánál nem lehet alkalmazni. Ez esetben a 67/1958. (XII. 24.) Korm. számú rendelet 101. §-a irányadó, amely szerint annak, aki az 1958. évi 40 számú tvr. hatályba lépése előtt érvényben volt jogszabályok alapján rokkantság címén nyugdíjban részesült, rokkantságának megszűnését követő öt éven belül, az 1958. évi 40. számú tvr. hatálybalépése utáni újabb megrokkanása ->se*én jo o: ultsága csak abban