Tanácsok közlönye, 1964 (12. évfolyam, 1-70. szám)

1964 / 30. szám

30. szám. TANÁCSOK KÖZLÖNYE 345 attól, hogy miért nem részesedett a termelőszövetkezet jövedelméből. A termelőszövetkezet visszakövetelési igénye ilyen esetben sem fordul át kártérítési igénnyé. A termelőszövetkezetnek és tagjainak a termelőszövetkezeti tagságból keletkezett jogait és kötelességeit az 1959. évi 7. számú törvényerejű rendelet szabályozza. A tvr. 48. §-a (3) bekezdésének h) pontja kizárólag a közgyűlés hatáskörébe utalja a tagsági viszonnyal kapcsolatban felmerülő vita eldöntését, ha a követelés értéke a 300 Ft-ot meghaladja. A 70/C. § (1) bekezdése szerint a vezetőségnek és a közgyűlésnek termelőszövetkezeti tagot marasztaló jogerős határozatát a vezetőség hajtja végre, a (2) bekezdés szerint azonban, ha a vezetőség a végrehajtást nem tudja foganatosítani, a határozat végrehajtása a községi tanács VB szakigazgatási szervének a hatáskörébe tartozik. (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. IV. 21.051/1963/3. számú határozata alapján.) A tulajdonostársak között felmerült lakáshasználati rita eldöntésénél irányadó szempontok. A Legfelsőbb Bíróság polgári kollégiuma 822. számú állásfoglalását egyes bíróságok — különösen a személyi tulajdonban levő szabadrendelkezésű lakások esetében — tévesen értelmezték, ennek következtében olyan ítéleteket hoztak, melyek a jogpolitikai elveket sértették, és ellenkeztek az állásfoglalás célkitűzéseivel is. A Legfelsőbb Bíróság ezzel kapcsolatban a következőkre mutatott rá: A Legfelsőbb Bíróság polgári kollégiumának 822. számú állásfoglalása szerint a tulajdonostársak között felmerült birtoklási és használati vitát a bíróságnak nagy körültekintéssel kell rendeznie. A döntő szempont kétségtelenül a tulajdoni hányad, de különösen a házingatlanok esetében nagy szerephez jutnak egyéb szempontok is. A kollégiumi állásfoglalás rámutat arra, hogy a lakáshasználati kérdéseknek a rendezésénél különösen nagy jelentősége lehet a személyi körülményeknek és a bennlakók számának, ami a tulajdoni hányad szerinti megosztástól eltérő megosztási módot is eredményezhet. A Legfelsőbb Bíróság ítélkezési gyakorlata szerint — bár a jogos lakásigény mértékére vonatkozó rendelkezések ilyen esetekben nem irányadóak — a bennlakók számának egyes esetekben olyan döntő jelentősége is lehet, amely az épületben nem lakó tulajdonostárs birtokba és használatba bocsátása iránti kérelmének elutasítását eredményezheti. Ez különösen olyan esetekre vonatkozik, amikor mindkét tulajdonostársnak a közös épületben való lakása túlzsúfoltságot okozna, vagy azt egészségügyi, vagy erkölcsi szempontok teszik nem kívánatossá. Ellenkező esetben ugyanis a saját házában lakó résztulajdonost lényegesen kevesebb jogvédelem illetné meg, mint bármely bérlőt. A tulajdoni hányadot meghaladó lakáshasználat tekintetében a résztulajdonos — a másik résztulajdonossal szemben — egyébként is általában a bérlő jogi helyzetében van. A Legfelsőbb Bíróság rámutatott arra is, hogy az ilyen tárgyú perekben nagy jelentősége van azoknak az érdekeknek, amelyek a résztulajdonosok személyi körülményeiből fakadnak, beleértve a lakásszükségletükből folyó érdekeket is. Csak a társtulajdonosok lakás-, családi- és szociális helyzetének alapos felderítése után dönthető el, hogy a társtulajdonosok vitája esetén, miként alakuljon a lakást is magában foglaló ingatlan használata. (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. III. 20.053/1964/3. számú határozata alapján.) A volt házastársat — személyében rejlő okok miatt — kivételesen akkor is a lakás elhagyására lehet k"íclezni, ha a lakás elkülönített használatra alkalmas leAne. A Legfelsőbb Bíróság 787. számú polgári kollégiumi állásfoglalása szerint: ha a lakás további közös használata lehetetlenné vált, de a lakás terjedelmére, beosztására tekintettel az elkülönített használat lehetséges, a bérlőtársi jogviszony fenntartásával kell a volt házastársak egymásközti viszonyában a használat felől rendelkezni. A polgári kollégiumi állásfoglalás szerint tehát az elkülönített használat elrendelése minden olyan esetben kötelező, amikor a további közös használat lehetetlenné vált, de a lakás alkalmas az elkülönített használatra. E rendelkezés jogpolitikai okaira mutat rá az Ügyészségi Közlöny 1964. évi 1. számában 7. sorszám alatt közölt törvényességi határozat, mely szerint a bíróság hivatalból köteles felderíteni, hogy a la^ás elkülönített használatra alkalmas-e. A volt házastársak között azonban — néha a tettlegességig menő — olyan gyűlölködés alakul ki, amelyet — különösen, ha kiskorú gyermekük is van —, a lakáshasználat rendezésénél nem lehet figyelmen kívül hagyni. A Legfelsőbb Bíróság rámutatott arra, hogy ha a lakás tárgyi adottságai az elkülönített használatot lehetővé teszik, általában arra kell törekedni, hogy mindkét fél lakáshasználata a meglevő lakáj keretei között nyerjen megoldást. Ez alól azonban abban az esetben kivételt kell tenni, ha a volt házastársak személyében rejlő bizonyított és kirívó okok az elkülönített használatot már eleve lehetetlenné teszik. Nyomatékosan hangsúlyozta a Legfelsőbb Bíróság, hogy csak kivételesen lehet ilyen okok miatt valamelyik volt házastársat az egyébként elkülönített használatra is alkalmas lakás kiürítésére 'lötelezni. Adott esetben az elkülönített használatra alkalmas lakás elhagyására kötelezte a bíróság az italozó férjet, aki feleségét és idős apósát a kiskorú gyermekük előtt többször tettleg bántalmazta, feleségét fojtogatta, és olyan garázda módon viselkedett, hogy felesége és apósa nem mertek vele egy lakásban maradni. (A Legfelsőbb Bíróság P. törv. III. 20.018/1964/3. számú határozata alapján.) A Legfelsőbb Bíróság és a Központi Döntőbizottság 797. számú közös állásfoglalásának hatálya. A gyakorlatban vitássá vált, hogy a Legfelsőbb Bíróságnak és a Központi Döntőbizottságnak az emeletráépítéssel és tetőtérbeépítéssel kapcsolatos jogviszonyokat rendező 797. számú közös állásfoglalása hatályában fenntartható-e az 1/1962. (IV. 15.) É. M.—P. M. számú rendeletben foglaltakra tekintettel. Ugyancsak bizonytalanság volt észlelhető abban a kérdésben, hogy a 797. számú közös állásfoglalás alkalmazása körében a bíróság, vagy a döntőbizottság hatáskörébe tartozik-e a jogvita eldöntése, ha az építkezésben mind vállalat, mind pedig magánszemélyek érdekeltek és a vita nem különíthető el. A Legfelsőbb Bíróság álláspontja szerint az emeletráépítésekkel és tetőtérbeépítésekkel kapcsolatos kérdéseket ez idő szerint az 1/1962. (IV. 15.) É. M.—P. M. számú rendelet szabályozza. Arra vonatkozóan, hogy az említett munkálatokat ki végeztetheti el (tehát, hogy ki lehet a szerződések alanya), a rendelet aszerint különböztet, hogy ki az építkezéssel érintett épület tulajdonosa. Kizárólag állami és olyan vegyes (részben állami, részben személyi) tulajdonban álló lakóépületeken, illetőleg vegyes (részben lakás, részben egyéb) célra szolgáló épületeken és társasházakon, amelyekben az állam tulajdoni hányada az ötven százalékot eléri vagy meghaladja, a szóban forgó építőipari munkákat csak az épületet kezelő szerv végeztetheti el, éspedig általában az épület felújításával egyidejűleg. Ha a tanácsi házkezelési szervek ke-