Tanácsok közlönye, 1962 (10. évfolyam, 1-90. szám)

1962 / 81. szám

1000 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 81. szám. séges szerződési nyilatkozat bírói ítélettel való pótlására nem ad lehetőséget, erre csak akkor kerülhet sor, ha valamely szerződés létrejöttéhez, hatályosságához harmadik személy részéről szükséges hozzájárulás. A Legfőbb Ügyészség a jogerős ítélet ellen benyújtott törvényességi óvás iránti kérelmet elutasította. A Legfőbb Ügyészség államigazgatási és polgári osztályának együttesen kialakított véleménye szerint ugyanis a keresettel elérni kívánt cél érdekében nincs szükség a jognyilatkozat bírói ítélettel való pótlására. A felek között — még beköltözés előtt kötött írásbeli megállapodásra, a lakás annak megfelelő állandó használatára tekintettel — társbérleti helyzet alakult ki„ amely évek óta változatlan tartalommal fennáll. Erre figyelemmel bármelyik fé: kérheti a lakásügyi hatóságtól, hogy a megállapodás alapján, annak és a tényleges helyzetnek megfelelően a bérlőtársi jogviszonyt társbérleti jogviszonyra módosítsa és ennek megfelelő határozatot hozzon. A Legfőbb Ügyészség állásfoglalására hivatkozással benyújtott kérelemnek a lakásügyi hatóság helyt adott, az eredeti kiutaló határozatát módosította és a felek részére az általuk használt lakrészeket a mellékhelyiségek közös használatával társbérletként utalta ki. A jogerős államigazgatási határozatot a másik bérlőtárs (alábbiakban: felperes) keresettel támadta meg. A peibe a több gyermekes bérlőtárs beavatkozott. A bíróság az államigazgatási határozatot jogerősen hatályon kívül helyezte. Utalt a 35/1956. (IX. 30.) M. T. 39. §-ának (2) bekezdésére, mely szerint a bérlőtársak között a lakás tekintetében felmerült vita a bíróság hatáskörébe tartozik. A Ptk. 5. §-ának (3) bekezdésére alapított perbm erryébként a bíróság már ítélt dolog erejével elbírálta, hogy a bérlőtársak egymás közötti megegyezésére és a bérbeadóval történt megállapodásra lenne szükség ahhoz, hogy a lakásügyi hatóság a bérlőtársi jogviszonyt társbérletté alakítsa át. Ez az ítélet nemcsak a bíróságot, hrnem az államigazgatási hatóságot is köti, hatáskörét túllépve, jogszabálysértéssel adott tehát helyt a beavatkozó egyoldalú kérelmének. A jogerős ítéletet a Legfőbb Ügyészség törvényességi óvással támadta meg. Ebben mindenekelőtt rámutatott, hogy a Pp. 229. §-ának (1) bekezdése értelmében a keresettel érvényesített jog tárgyában hozott ítélet jogereje azt zárja ki, hogy ugyanabból a tényalapból származó ugyanazon jog iránt ugyanazok a felek egymás ellen új keresetet indítsanak. Az első per felperes, és a beavatkozó között folyt, annak tárgya a hozzájáruló rr. 1 -tkozatnak bírói ítélettel való pótlása volt. Az új Der fe'.peres és az államigazgatási hatóság között, az utóbbi által hozott államigazgatási határozat hatályon kívül nelyczése iránt indult. A két perben tehát az érvényesített jog és a felek nem azonosak, a tényalapnak pedig vannek ^zonos. de eltérő elemei is. A R. 39. §-a (2) bekezdésének ismertetett rendelkezése nem zárja ki a lakásügyi hatóságnak azt a jogát, hogy a bérlőtársi kiutalást új eljárás keretében módosítsa ós a lakásra társbérleti jogviszonyt létesítsen. Ellenkezőleg: ez a jog kizárólag a lakásügyi hatóságot illeti. A korábbi perben hozott ítélet sem érinti a lakásügyi hatóságnak azt a jogát, hogy a bérlőtárs hozzájárulására tekdmtet nélkül döntsön a bérlőtársi jogviszony fenntartása, vagy módosítása kérdésében. A Vhr. 88. §-ának (2) bekezdésében foglalt korlátozó rendelkezések ugyanis csak a bérlőtársak és harmadik személyek közötti szerződésekre vonatkoznak. Felperes és beavatkozó a bérlőtársi kiutalástól még a beköltözés előtt írásbeli megállapodással eltértek és az eltérő használat állandósult és huzamosabb idő óta áll fenn. Hasonló a helyzet a Legfelsőbb Bíróság polgári kollégiumának a R. 35. §-ához fűzött. 515. és 645. számú összevont és módosított kollégiumi állásfoglalásával szabályozott esethez. A kollégiumi állásfoglalásban lefektetett elv megfelelően alkalmazandó a bérlőtársi jogviszony körében is. A Legfelsőbb Bíróság P. törv. III. 20.596 1962. számú határozatával a törvényességi óvásnak helyt adott és innak indokolásával minden tekintetben egyetértett. Egyben leszögezte azt az álláspontját is, hogy ha a kiutaló határozatot követően valamelyik, vagy mindkét bérlőtárs személyi, vagy családi viszonyaiban lényeges változás következett be, s a bérlőtársi jogviszony fenntartása valamelyikük érdekét sértené, nincs törvényes akadálya annak, hogy a lakásügyi hatóság azt — egyéb előfeltételek fennállása esetén — nevezetesen, ha a társbérlet tartalmi elemei a felek megállapodása folytán már kialakultak — társbérletté alakítsa át. Társasházzá átalakítás feltételei Az eljárásban szereplő házingatlan 1 10 részben Sz. Z., 9 10 részben pedig P. J.-né tulajdonában van. P. J.-né a ház földszintjén levő háromszobás lakásban, Sz. Z. pedig K. u. 12. sz. alatt lakik. A tulajdonostársak az 1961. július 1-én készült alapító okiratban abban állapodtak meg, hogy házingatlanukat társasházzá alakítják át akként, hogy Sz. Z. 1 10 rész illetősége fejében a ház magasföldszintjén levő egy szoba-konyha, kamra és WC-ből álló 25 m* alapterületű lakás, P. J.-né pedig 9/10 illetőség fejében a magasföldszinten levő egy szoba-mosdórésszel, belépő előtér és alagsori WC-ből álló 17,5 m2 területű lakás, a földszinten levő egy szoba, hall, fürdőszoba, konyha, kamra és belépő előtérből álló 55 m2 területű lakás és a földszinten levő 3 szoba, öltöző, fürdőszoba, konyha, kamra, előszoba, folyosó, WC, személyzeti szoba, tornác és fülkéből álló 152 m- területű lakás kizárólagos tulajdonosa lesz, az alapító okiratban megjelölt ingatlanrészeket pedig továbbra is közösen fogják használni. A telekkönyvi hatóság a tulajdonostársak kérelmének helyt adott, az ingatlan telekkönyvi betétjét törzsbetétté alakította át, a Sz. Z. tulajdonába jutott lakást a 2909 1, a P. J.-né tulajdonába jutott lakásokat pedig 2909/2., 2909 3., és 2909/4. sz. albetétekbe jegyezte át. A legfőbb ügyész a telekkönyvi hatóság e jogerőre emelkedett végzését a törvényesség érdekében óvással támadta meg. Az óvás alapos. A társasház tulajdonról szóló, ma is hatályban levő 1924 :XIL tv. a közös tulajdonnak és e tulajdon megosztásának sajátszerű módját szabályozza. Olyan közöstulajdoni viszony megalapításáról rendelkezik, amelynél közös telken levő építményt, vagy építményeket a törvény életbelépte után állítanak elő, s a létesítmény egyes elkülönített részei jogilag is önállókká válnak, más részei pedig nem. A törvény előírása szerint az alapító okirat kiegészítő része az építménynek, vagy építményrésznek olyan tervrajza is, amely az építési engedély megadását igazoló hatósági záradékkal van ellátva. Ez a törvény külön nem szól lakásügyi vonatkozású engedélyezésről. Ez felesleges is lett volna, mert a hatálybalépése után éppen ilyen célból előállítandó és már az előállítás előtt építési hatósági engedélyezést kívánó, tehát már előre kellő ellenőrzésre kerülő létesítményekről intézkedik. Ezenkívül a törvény alkotása idején olyan lakásjogi korlátozások, amelyek ezt megkívánták volna, nem is voltak. A 4360/1948. (IV. 25.) Korm. sz. rendelet folytán lehetővé vált a társasház-alapítás már a törvény életbelépte előtt készült építményre (építményrészre) vonatkozóan is. Sem ez a rendelet, sem a társasház-tulajdonalapítást felfüggesztő 12.260 1943. (XII. 4.) Korm. sz. rendeletet 1957. április 21-től kezdődően hatályonkívül helyező 1957. évi 28. sz. tvr. (12. §) nem tesz említést a társasháztulajdon alapításának az 1924:XII. törvényben megszabott kellékein kívüli egyéb követelményekről. A telekkönyvről szóló 54 1960. Korm. sz. rendelet végrehajtását szabályozó 2/1360. (XII. 25.) L M. sz. rendelet 82. § (2) bekezdése, amely előírja, hogy mit kell tartalmaznia a társasház-alapító okiratnak, szintén nem említ hatósági engedéllyel kapcsolatos követelményeket, mint amelyek az alapító okirat itt megjelölt szükséges kellékein kívül a társasház-tulajdon alapításának és a telekkönyvi bejegyzésnek feltétele5 lennének. Mégsem lehet kétséges, hogy az építési engedélyre (az építésügyi hatóság engedélyére) az e célból előállított létesítményeknél továbbra is szükség van