Tanácsok közlönye, 1962 (10. évfolyam, 1-90. szám)

1962 / 81. szám

81. szám. TANÁCSOK KÖZLÖNYE 1001 Ugyanígy szükséges azonban az ilyen engedély akkor is, amikor a törvény életbelépte után alkotott, íent hivatkozott jogszabályok alapján olyan építményt alakítanak át társasház-tulajdonná, amelyet akár a törvény életbelépte előtt, akár azután nem ilyen céllal létesítettek. Ilyen esetben ugyanis az addig egy ingatlanként telekkönyvezett építmény jogilag több ingatlanra oszlik, s a részek ennek megfelelően nyernek önálló telekkönyvi létet. így még nyilvánvalóbban felismerhető az 1924 :XII. tv. által is kifejezett az a helyzet, hogy belterületi ingatlan bizonyos fajta megosztásáról van szó, amihez pedig az 1924 :XII. tv. rendelkezésén és célkitűzésén túl, még az építési szabályok, s a 2/1960. (XII. 25.) I. M. sz. rendelet 108. § (2) bekezdése szerint is építésügyi hatósági engedély szükséges. Ezen felül azonban olyankor, amikor az eredetileg nem társas-házalapítás céljára előállított építményre kívánnak a törvény hozatala után alkotott, fentebb megjelölt jogszabályok alapján társasház-tulajdont alapítani, további mellőzhetetlen követelmény is jelentkezik. A háború utáni nehéz lakásviszonyok következtében a lakásokkal való rendelkezések és a lakásigényeket korlátozó jogszabályok keletkeztek. Rendkívül fontos érdekek fűződnek ahhoz, hogy ezek a jogszabályok minél hiánytalanabbul érvényesüljenek, s így azok érvényesülésének a biztosítása minden olyan hatóságnak is kötelessége, amely ezzel a kérdéssel bármilyen vonatkozásban kapcsolatba kerül. Ha tehát egy építmény akár közvetlen használat, akár bérbeadás útján való hasznosítás szempontjából a lakásjogi szabályok [jelenleg a 35/1956. (IX. 30.) MT sz. rendelet és a 15/1957. (III. 7.) Korm. sz. rendelet] szerint nem a tulajdonos szabad rendelkezése alá, hanem a lakásügyi hatóság rendelkezése alá tartozik, akkor minden olyan törekvés, amely ezen a helyzeten változtatni kíván, törvényes akadályba ütközik és annak útját kell szegni. A társasházzá való átalakítás könnyen járhat ilyen eredménnyel, mert ha a külön jogi létet nyerő illetőségek olyan terjedelműek, amelyek a lakásjogi szabályok szerint a személyi tulajdonban álló, szabadrendelkezésű lakások körébe tartoznának, akkor ezek — az addig fennállott helyzettel szemben — kikerülhetnének a lakásügyi hatóságok rendelkezési köréből és ez zavarná a lakásgazdálkodás törvényes rendjét. A kérdésnek a telekkönyvi eljárás során való ilyen szemlélete független attól, hogy a lakásjogi szabályokra való tekintet nélkül történt ilyen telekkönyvi bejegyzésnek a lakásügyi hatóság a rendelkezési jog szempontjából esetleg nem azt a hatályt tulajdonítja, amit az érdekelt fél. Az így előálló bonyodalmakat és vitákat ugyanis a lehetőséghez képest meg kell előzni. Ha a társasházzá átalakítás adott esetekben azzal az eredménnyel járna, hogy az építményben levő lakások (akár részben is) az addigi tanácsi rendelkezés alá tartozás helyett szabadrendelkezésűvé válnának, akkor a dolgozó nép érdekeibe ütközés, vagy a szocialista együttélés követelményeinek a megsértése folytán a Ptk. 200. § (2) bekezdése szerint semmisség eseteivel is számolni lehetne. Mindezen meggondolások alapján külön ilyen irányú kifejezett rendelkezés hiányában is — a hatályos jogszabályok védelme érdekében — a társasházzá történő átalakítás telekkönyvi bejegyzése iránti kérelem előterjesztése alkalmával a telekkönyvi hatóság előtt azt is igazolni kell. hogy az átalakítani kívánt ingatlan vagy nem áll tanácsi rendelkezés alatt, vagy ha az alatt áll. a lakásügyi hatóság e minőségnek az átalakítás folytan történő esetleges megszűnése ellen kifogást nem emel. Ha a kérelemhez ilyen megfelelő tartalmú igazolást nem csatoltak, akkor a 2/1960. (XII. 25.) I. M. sz. rendelet 88. §-a szerint hiánypótlás iránt kell intézkedni és ha a hiányosságot nem pótolják, akkor a kérelmet ebből az okból el kell utasítani. A jelen esetben a fenti értelmű igazolást nem mutatták be, de megfelelő hiánypótlásra sem történt felhívás, hanem a telekkönyvi hatóság a kérelemnek helyt adott. Ezért a támadott végzést, mint törvénysértőt, a Legfelsőbb Bíróság hatályon kívül helyezte és a telekkönyvi hatóságot a hiány pótlásával járó további eljárásra és annak eredményéhez képest új határozat hozatalára utasította. A megengedett legkisebb alapterülettel kapcsolatos óvási támadást illetően arra mutat rá a Legfelsőbb Bíróság, hogy az erre vonatkozó feltételek betartását az építésügyi hatóság hivatott ellenőrizni. E tekintetben a telekkönyvi hatóság feladata az, hogy pontosan ellenőrizze, vajon a kérelmezők az építésügyi hatóság szabályszerű engedélyezését igazolták-e. Végül felhívja a Legfelsőbb Bíróság a figyelmet arra, hogy ha hasonló esetekben a telekkönyvi hatóság a társasházzá való átalakítás iránti bejegyzési kérelemnek helyt ad, úgy indokolt, hogy végzését — a közérdeket esetleg érintő volta miatt — az illetékes ügyésszel is közölje, mert így megfelelő esetben a netáni törvényességi óvással kapcsolatban biztosítható a 2/1960. (XII. 25.) I. M. sz. rendelet 71. § (3) bekezdése szerinti 60 napos határidő érvényesülése. Az ilyen közlés természetesen nem akadálya a telekkönyvi bejegyzés foganatosításának. Társbérleti lakás műszaki megosztásához szükséges engedély hiányának bírósági ítélettel való pótlása. [Ptk. 5. § (3) bekezdés.] A peres felek társbérlői a perbeli 4 szobás lakásnak. A felperes keresetében a lakás megosztásának engedélyezését kérte. Az alperes kezdetben hozzájáruló nyilatkozatot tett, később azonban e nyilatkozatát visszavonta és érdemi védekezést terjesztett elő. Az elsőfokú bíróság a lakás megoszthatóságának kérdését szakértői bizonyítással tisztázta. A szakértő megállapítása szerint a lakás műszaki megosztásának nincs akadálya, az keresztülvihető. Az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárás lefolytatása után hozott ítéletében a felperes keresetét elutasította azzal az indokolással, hogy az alperesnek a megosztáshoz való hozzájáruló nyilatkozata a Ptk. 5. § (3) bekezdése alapján nem pótolható. A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét más indokokból bár, de helybenhagyta. Utalt arra, hogy a 15/1957. (III. 7.) Korm. sz. rendelet 76. §-ára alapított keresetet már eleve azon az alapon kellett volna elutasítani, hogy a felperes nem használati, hanem műszaki megosztást kért. A felperes a műszaki megosztáshoz sem a bérbeadó előzetes hozzájárulását, sem az építési engedélyt nem szerezte be, az alperessel is csak a perben közölt konkrét megosztási tervet. A műszaki megosztást eredményező átalakításra a Ptk. 437. §-a vonatkozik, a másik társbérlő hozzájárulása a megosztást engedélyező hatósági engedély megadásához szükséges, ennek megtagadása — a megfelelő feltételek fennállása esetén — a Ptk. 5. § (3) bekezdése értelmében a bírói ítélettel való pótlást lehetővé teszi. Ennek előfeltételei azonban még nincsenek meg. A lakásban lakó S. I. elhelyezése tekintetében nem történt intézkedés, alperes az illetékes* hatóság előtt nem nyilatkozott a megosztáshoz való hozzájárulás tárgyában, így a kereset még legalább is időelőtti. A legfőbb ügyész által a perben hozott ítéletek ellen emelt törvényességi óvás alapos. A társbérletek megszüntetése céljából a lakások műszaki megosztását szabályozó, ma is hatályos 8650,1948. (VIII. 20.) Korm. sz, rendelet 14. § (4) bekezdése szerint, ha valamelyik bérlő a megosztáshoz nem járul hozzá, a vita tekintetében a lakásmegosztási bizottság (az illetékes tanács vb. építésügyi szakigazgatási szerve) határoz. E szerint a hozzájárulás hiányát a hatósági engedély pótolja. A hivatkozott rendelet 3. § (2) bekezdéséből kitűnően az érdekelt bérlő beleegyezése csak akkor előfeltétele a megosztásnak, ha a bérlő lakrésze nem haladja meg a jogos lakásigénye mértékét, a megosztás pedig a bérlőt illető lakószobák számának csökkentését eredményezné. A jelen esetben azonban a felperes által kivitelezni szándékolt megosztás nem járna ilyen eredménnyel.