Tanácsok közlönye, 1962 (10. évfolyam, 1-90. szám)
1962 / 52. szám
52. szám. TANÁCSOK KÖZLÖNYE 615 ,,A II. fejezet a) és b) pontjában meghatározott feltételek teljesítése esetén a gyártó vállalatok jótállási kötelezettségének időtartama a vevők részére történt eladás igazolt napjától számított 6 hónap, hűtőszekrény, rádióműsorvevő, televízió és magnetofon esetében 12 hónap." 2. A rádióműsorvevő, televízió és magnetofon ezen utasítással 12 hónapra meghosszabbított jótállási idejét az 1962. július 1. napja után a belkereskedelemben eladott készülékekre kell alkalmazni. Kincses István s. k. Halász János s. k., kohó_ és gépipari belkereskedelmi miniszterhelyettes miniszterhelyettes Vegyes rendelkezések ÁLLÁSFOGLALASOK Államigazgatási jog A társadalmi tulajdonban álló, lebontásra kijelölt házingatlanok bérlőinek elhelyezése. Az utóbbi időben mind a lakásügyi hatóságok mun- . kájában, mind az ügyészségek számára nehézséget okozott a társadalmi tulajdonban álló, lebontásra kijelölt házingatlanok bérlőinek elhelyezése, illetőleg az ezzel kapcsolatos törvényességi kérdések elbírálása. Erre figyelemmel az említett ügyek eldöntésénél az alábbiak irányadók: a) A bérlők elhelyezésére biztosított lakás minősége szempontjából különbséget kell tennünk egyfelől az életveszélyes és romos lakások, másfelől pedig a városrendezési terv alapján (pl. közlétesítmények építése érdekében) vagy valamely beruházás megvalósítása miatt lebontásra kerülő házingatlanok bérlői között. Az előbbi csoportba tartozó bérlők — ideértve a gazdaságosan fel nem újítható házingatlanok bérlőit is — elhelyezésére nézve változatlanul az Ügyészségi Közlöny 1958. évi 1. számában (Tanácsok Közlönye 1958. évi 15. számában) közzétett elvi állásfoglalás az irányadó. Az ilyen bérlőket tehát — más elhelyezés hiányában — szükséglakásba is ki lehet helyezni, azonban ezt az elhelyezést csupán átmenetinek kell tekinteni és az említett bérlőket a 15' 1957. (III. 7.) Korm. sz. rendelet (a továbbiakban Vhr.) 147. §-ának (2) bekezdésében, illetőleg a 15.510/1947. (XV. 28.) Korm. sz. rendelet 28. §-ában foglaltaknak megfelelően minden más igénylővel szemben előnyben kell részesíteni a lakáskiutalásnál. Más a helyzet ama házingatlanok esetében, amelyek lebontására nem az épület életveszélyes vagy romos állapota miatt, hanem azért került sor, mert az a város(község-) rendezési terv végrehajtása, vagy valamely beruházás megvalósítása miatt szükséges. Ilyen esetekre hatályos jogszabályaink ez idő szerint nem tartalmaznak rendelkezést. Éppen ezért — e kérdés, megfelelő jogi szabályozásáig — a hasonló ügyekre vonatkozó jogszabályokat kell értelemszerűen irányadónak tekinteni. A város, (község-) rendezési terv általában olyan célok érdekében írja elő egyes állami tulajdonban álló házingatlanok lebontását, amelyek megvalósítása végett — személyi tulajdonban álló házingatlan esetén — kisajátítási eljárásnak volna helye. Éppen ezért e kérdés eldöntésénél abból kell kiindulni, hogy az ilyen célból bontásra kijelölt házingatlanok bérlői lakásügyi szempontból nem kerülhetnek hátrányosabb helyzetbe, mintha az ingatlan személyi tulajdonban állana, s a bérlők részére a kisajátítási eljárás során biztosítanák a cserelakást. A kisajátításról szóló 1955. évi 23. sz. tvr. 5. §-a akként rendelkezik, hogy a kisajátított lakóépületben levő lakások bérlői számára megfelelő cserelakást kell biztosítani. A cserelakás megfelelő voltának elbírálására a lakásügyi rendelkezések az irányadók. Miután azonban a lakásügyi jogszabály — a 39'1959. (IX. 20.) Korm. sz. rendelettel módosított 35/1956. (IX. 30.) M. T. sz. rendelet 48. §-ának (3) bekezdésében, illetőleg 62. §-ában — kétféle értelemben alkalmazza a „megfelelő cserelakás" kifejezést, további problémát jelentett annak eldöntése, hogy a kisajátítás során a megfelelőség elbírálásánál melyik rendelkezést kell alkalmazni. Az e vonatkozásban kialakult — és a jogszabályalkotó eredeti célkitűzéseivel összhangban álló — országos gyakorlat szerint ilyen esetekben a hivatkozott rendelet 62. §-ában, illetőleg a Vhr. 130. §-ában foglaltakat kell alapul venni, s egyben szem előtt kell tartani az ez irányú bírói gyakorlatban kialakult irányelveket ía Legfelsőbb Bíróság XVI. sz. polgári elvi döntését). Ezzel kapcsolatban külön rá kell mutatni, hogy a bérlő nagyobb cserelakásra akkor sem tarthat igényt, ha korábbi bérleménye jogos lakásigényének mértékét nem elégítette ki. Köteles azonban a kisebb cserelakást is elfogadni, ha az jogos lakásigényének megfelel. Abban a kérdésben, hogy a kisajátított lakóépület bérlője részére biztosított cserelakás megfelelő-e, az államigazgatási szerv végérvényesen dönt, ezzel kapcsolatban tehát a bíróság előtt pert indítani nem lehet (A Legfelsőbb Bíróság Polgári Kollégiumának 596. sz. állásfoglalása.) A fenti rendelkezéseket — a kifejtetteknek megfelelően — e kérdés jogszabályi rendezéséig értelemszerűen alkalmazni kell a jóváhagyott város- (község)- rendezési terv végrehajtása, vagy valamely beruházás megvalósítása érdekében lebontásra kerülő házingatlanok esetében is.
