Tanácsok közlönye, 1962 (10. évfolyam, 1-90. szám)

1962 / 32. szám

32. szám. TANÁCSOK KÖZLÖNYE 385 azóta bekövetkezett társadalmi, gazdasági és politikai változásokat. Ebből kiindulva arra a következtetésre kell jutni, hogy az 1930. évi III. tv. 82. §-ában foglalt felsorolás alá tartozónak kell tekinteni a tanács tagját is. A törvény megváltozott körülményeknek megfelelően csak így érvényesülhet helyesen és csakis így szolgálhatja a szocialista társadalom érdekeit. A kifejtett értelmezés indokoltságát támasztja alá a Legfelsőbb Bíróság 1. sz. büntetőjogi irányelvében kifejezésre jutó jogszabályi értelmezés is. A Legfelsőbb Bíróság ugyanis az említett irányelvben kimondotta, hogy a büntetőjogi szabályokban szereplő „közhivatalnok" alatt általában a hivatalos személyeket kell érteni. Ezzel a jogszabályokban addig szerepelt „közhivatalnok" fogalom helyett a „hivatalos személy" fogalmát vezette be, mely tartalmát tekintve lényegesen eltér a közhivatalnok fogalmától. Az irányelv hivatalos személynek tekinti az államhatalom szerveinek tagját Is. Az új BTK az említett irányelv alapján kialakult gyakorlatot törvényerőre emelte. A 114. § felsorolja, hogy kik tekintendők a törvény alkalmazása szempontjából hivatalos személyeknek és ezek között szerepel az államhatalmi szerv tagja is. Aki magát illetéktelenül a tanács tagjának adja ki, szabálysértést követ el és vele szemben pénzbírság szabható ki. Amennyiben azonban az elkövető cselekménye olyan bűntettet valósít meg, melyet a törvény a „közhivatalnoki" (hivatalos személyi) jelleg színlelése esetére súlyosabb büntetéssel fenyeget, a minősített eset alkalmazandó. (E kérdésben lásd a 20. számú állásfoglalást.) (A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány Titkársága VB. Igazgatási Osztályának véleményével egyetértésben kialakított állásfoglalás.) A LEGFELSŐBB BÍRÓSÁG ÁLLÁSFOGLALÁSA Polgári jog Saját hizlalású sertés feldolgozása kolbásznak a szokásos mennyiségben hozzá vásárolt hússal és annak eladása: szabálysértés. Iparszerű kereskedés és őstermelői tevékenység elhatárolása. A terhelt sertéseket szokott hizlalni. Az 1958/ 59. év telén két hízót vágott le és azoknak a húsához két alkalommal összesen körülbelül 35 kg sertéshúst vásárolt. A vásárolt húsból, valamint az általa hizlalt sertések húsából mintegy 70—80 kg kolbászt készített és abból 18 kg-ot eladott. Az 1959/60. év telén a terhelt 4 sertést hizlalt és vágott. A hízók húsához két alkalommal összesen 20 kg sertésnyelvet vásárolt és nagyrészt kolbásznak dolgozta fel. Az ekkor készített kolbászból mintegy 30 kg-ot értékesített. Ezen kívül eladott kb. 50 kg hurkát is. Az eljárt bíróságok a terheltet bűnösnek mondták ki a BHÖ. 266. pontja (2) bekezdésére figyelemmel a BHÖ. 265. pontja c) alpontjába felvett árdrágító üzérkedés bűntettében és ezért megbüntették. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A sertéshizlalás az őstermelői tevékenység körébe tartozik. A sertések hizlalása és levágása útján nyert nyers termék (nyershús, szalonna, töltelékáru stb.) tehát őstermelői tevékenység eredménye. Az, aki az őstermelői munkája eredményeként jelentkező terméket, árucikket értékesíti, ezzel az árdrágító üzérkedés bűntettét nem valósítja meg. Az árdrágító üzérkedés törvényi tényállásának a megvalósulásához ugyanis — a haszonszerzési célzaton felül — fogalmilag áruk vétele és értékesítése, vagy — legalábbis — továbbeladás céljából történő vétele szükséges. Erre tekintettel az, aki a saját hizlalású sertésének húsát, akár eredeti nyers állapotában, akár töltelékárunak feldolgozva értékesíti, ezzel az árdrágító üzérkedés bűntettét nem valósítja Tneg. A mindennapi életben ugyanis általánosan szokásos, hogy saját hizlalású sertés vágása esetén is, bizonyos mennyiségű nyershúst vásárolnak és azt a töltelékáru javítására és bővítésére használják fel. A továbbeladás céljából történő vétellal tehát nem eshet azonos elbírálás alá a termelőnek az a cselekménye, hogy a saját hizlalású sertése húsához kiegészítésként az általában szokásos mennyiségben nyershúst vásárol. A termelő saját hizlalású sertéséből készített töltelékárunak, az életben elfogadott szokás szerint történő, vásárolt hússal való bővítése és annak ekként történő eladása tehát az őstermelői tevékenység körét nem haladja meg. Más elbírálás alá esik természetesen az az eset, amikor a vásárolt hús menynyisége aránytalanul nagy és az ennek felhasználásával előállított kolbász eladása már nem vonható az őstermelői tevékenység körébe. Az adott esetben a terhelt az 1958/59. év nyarán levágott saját hizlalású két sertéséhez összesen 35 kg sertéshúst, az 1959/60. év telén levágott hízóinak a húsához pedig összesen 20 kg sertésnyelvet vásárolt. A töltelékáru bővítése céljából vásárolt ezek a mennyiségek nem haladják meg az ilyen célból általában vásárolni szokott mennyiséget. Ezek a vásárlások és a vásárolt húsnak a saját töltelékárujában történő felhasznál és értékesítése tehát a terhelt termelői tevékenységét nem vitték át az ipar jogosítvány nélkül való iparszerű kereskedés, vagy az engedély nélküli iparűzés és még kevésbé az ipari vállalkozás körébe. Az eljárt bíróságok e határozataiban foglalt ilyen értelmű állásfoglalás téves. A terhelt a tényállásban foglalt cselekményeivel az árdrágító üzérkedés bűntettét nem valósította meg. Az 1957. évi 40. sz. tvr. 7. §-ának (2) bekezdése — egészségügyi okokból — tilalmazza i magánvágásból eredő nyershús és a töltelékáru forgalombahozatalát és e rendelkezés megszegését a 11. §-ának d) pontja szerint szabálysértésként rendeli elbírálni. A terheltnek az a tevékenysége, hogy az általa készített töltelékáruk egy részét forgalombahozta, a hivatkozott jogszabályban meghatározott szabálysértést látszik megvalósítani. (Legf. Bír. B. L 1219/1961. sz. törvényességi határozata.) Felelősség a termelési előleg visszafizetéséért. A peres felek az 1959/60. gazdasági évre fehérhere vetőmag termelésére kötöttek szerződést. A felperes a szerződés alapján 210,80 Ft értékű vetőmagot adott az alperesnek. Az alperes a vetőmagot elvetette. Az 1959. év őszén a községben földrendezés volt, amely az alperes által bevetett területet is érin-