Tanácsok közlönye, 1960 (8. évfolyam, 1-86. szám)
1960 / 73. szám
VIII. ÉVFOLYAM, 73. SZÁM. 1960. NOVEMBER 17. Ara: 1,60 Ft. TARTALOM: Szám: Tárgy: Oldal 8.004^3.1960. (XI. 17.) Korm. hat. Kormányhatározat. A termelőszövetkezetek gazdasági megerősítéséhez nyújtott állami támogatás — — — — — — és fejlesztéséhez 683 Kormányhatározat A Magyar Forradalmi Munkás-Paraszt Kormány 3.004/3/1960. (XI. 17.) számú határozata a termelőszövetkezetek gazdasági megerősítéséhez és fejlesztéséhez nyújtott állami támogatásról. A termelőszövetkezetek számszerű növekedésében és megszilárdításában ebben az évben is értünk el eredményeket. A fejlődéshez jelentős mértékben hozzájárultak a 3.004/1958. számú, valamint az ennek rendelkezéseit továbbfejlesztő kormányhatározatok. Ezek, a termelőszövetkezetek saját erőfeszítései mellett, elősegítették, hogy szocialista nagyüzemeink szervezetileg és gazdaságilag tovább erősödjenek. A közös gazdaság fejlesztésében egyre nagyobb szerepet kell biztosítani a termelőszövetkezetek saját erőforrásainak, amit az állam sokoldalú gazdasági segítséggel egészít ki. Elő kell segíteni, hogy a termelőszövetkezetek a lehetőségeket jobban kihasználva, további eredményeket érjenek el. ezáltal tovább javaljon a lakosság, az ipar, valamint a külkereskedelem mezőgazdasági anyag- és áruellátása. I. A növénytermelés és állattenyésztés fejlesztése. A termelőszövetkezetek belterjes irányú gazdálkodásának elősegítése, a termésátlagok, az állatsűrűség és állati termékhozamok növelése és a termelés gazdaságosabbá tétele érdekében az alábbiakat kell tenni: 1. A termelőszövetkezetek mezőgazdaságilag hasznosított területüket rendszeresen szervestrágyázzák és törekedjenek a közös gazdaság zöldtrágyázott területének növelésére. Ezért az állami vetőmagakció keretében gondoskodni kell a termelőszövetkezetek ilyen vetőmagszükségletének kielégítéséről. A termelőszövetkezet kérésére a somkóró vetőmagot q-ként 500 forintos, a keserű csillagfürt vetőmagját 300 forintos, a szegletes lednek vetőmagját 300 forintos, a napraforgó vetőmagját 380 forintos áron kell részükre eladni. Zöldtrágyázás céljára e vetőmagvak árából az újonnan alakult és jelentős területtel megnövekedett termelőszövetkezeteknek további 50 százalék engedményt kell adni. Az 1959. év őszén vagy ezt követően 1960. első felében újonnan alakult, vagy jelentős területtel megnövekedett termelőszövetkezeteknek az 1961; évben a vételárból nitrogén műtrágyánál 25 százalékot, foszfor műtrágyánál 50 százalékot, kálium műtrágyánál pedig 75 százalékot kell elengedni. A kukorica, a nagytermőképességű külföldi búzafajták és a burgonya termésátlagának növelését a termelési szerződés alapján külön műtrágya juttatásával is elő kell segíteni. 2. A földművelésügyi miniszter által megállapított körzetekben a) nagyüzemi gyümölcsös- és szőlőtelepítés esetében a telepítésre fordított összes költség (bekerülési költség) 50 százalékának megfelelő hitel visszafizetése engedhető el; b) ugyanilyen kedvezmény illeti meg azt a termelőszövetkezetet, amely rendszertelenül telepített gyümölcsösét felújítja;