Tanácsok közlönye, 1960 (8. évfolyam, 1-86. szám)

1960 / 72. szám

72. szám. TANÁCSOK KÖZLÖNYE 677 Miniszteri rendelet Az élelmezésügyi miniszter 12/1960. (XI. 10.) Élm. M. számú rendelete a termelői igazolvány rendszerének további kiter­jesztéséről szóló 2/1960. (II. 28.) Élm. M. számú rendelet1 kiegészítéséről A mezőgazdasági termények, termékek és álla­tok termelői értékesítéséről szóló 41/1958. (VII. 5.) Korm. számú rendelet 2. §-ának (1) bekezdésé­ben foglalt felhatalmazás alapján — a belkeres­kedelmi miniszterrel, a földművelésügyi minisz­terrel és a Szövetkezetek Országos Szövetsége el­nökével, valamint a Komárom megyei tanács vég­rehajtó bizottságának elnökével egyetértésben — a következőket rendelem: 1. §• A termelők búzát, rozsot, kétszerest és ezek őr­leményeit, árpát, zabot, kukoricát, továbbá rizst, napraforgómagot, burgonyát, zöldségféléket, hü­velyeseket, gyümölcsöt (erdei gyümölcsök kivéte­lével), tejet és tejterméket, élő és vágott baromfit, tojást, valamint füstölt húst, sózott szalonnát és zsírt a 2/1960. (II. 28.) Élm. M. számú rendelet mellékletében felsorolt piacokon kívül Esztergom, Tata és Komárom városok piacain is csak terme­lői igazolvány [41/1958. (VII. 5.) Korm. számú ren­delet]2 birtokában árusíthatnak. 2- §• Ez a rendelet kihirdetése napján lép hatályba; egyidejűleg a 2/1960. (II. 28.) Élm. M. számú ren­delet melléklete az 1. §-ban említett városokkal egészül ki. Kovács Imre s. k., élelmezésügyi miniszter. 1 A rendeletet a Tanácsok Közlönye ez évi 15. száma közli. 2 A rendelet a Tanácsok Közlönye 1958. évi 56. szá­mában jelent meg. Vegyes rendelkezések A termelőszövetkezetek 1960. évben megvalósított beruházásainak értékelése. (Az FM Pénzügyi Főosztályának, Építési, Beruházási és Ellátási Igazgatóságának és a Magyar Nemzeti Bank Mezőgazdasági Igazgatóságának együttes tájékoztatója.) A megvalósított beruházások utólagos értékelésére a termelőszövetkezetnek több szempontból is szüksége van. Először is ellenőrizni kívánják, hogy a beruházások gaz­daságosságára vonatkozó előzetes számításaik a gyakor­latban érvényesültek-e. Másodszor: az újonnan be'érő állóeszközöket számvitelükben a tényleges értéken kell nyilvántartásba venni (aktiválni). Harmadszor: a 4/1359. (XII. 5.) PM—FM számú együttes rendelet alapján a ter­melőszövetkezeteket beruházásaikkal kapcsolatban —meg­határozott feltételek teljesítése esetén — kedvezmények illetik meg. Az idézett rendelet szerint a termelési felté­telek teljesítése esetén a termelőszövetkezeteket beruhá­zásaik után megillető kedvezmények összegét a beruházás bekerülési értéke alapján kell megállapítani. Az ilyen jellegű kedvezmények a beruházások nagyrészére vonat­koznak és a kedvezmény összegének megállapítása miatt a bekerülési értéket ezen beruházások befejezése után mindenképpen meg kell állapítani. A saját erőből történt beruházások alapján járó hitelelengedési kedvezmény pe­dig kivétel nélkül minden beruházásra kiterjed. Mindez szükségessé teszi, hogy a bekerülési érték kiszámítása az összes beruházásoknál bevezetésre kerüljön. Az eddigi rendelkezések szerint a termelőszövetke..-.ek állóeszközeik értékelésénél a bekerülési értéktől eltérő, más értékelési irányelveket alkalmaztak. A helyes értékelés és a beruházásokkal kapcsolatos kedvezmények egységes kiszámítási alapjának megteremtése érdekében szükséges, hogy a tsz-ek elsőízben az 1960. évben és a jövő években is a befejezett beruházásaikat a tényleges ráfordítások összege alapján értékeljék (bekerülési érték) és ennek megfelelően vegyék állományba. Az 1960. évben már befejezett és befejezésre kerülő be­ruházások előbbiek szerinti értékelésének időbeni lebonyo­lítása érdekében a mezőgazdasági termelőszövetkezetek vezetőségei, a megyei, a járási tanácsok v. b. mezőgaz­dasági osztályai és az MNB járási fiókjai részére az aláb­biakban adjuk meg a bekerülési érték alapján történő ér­tékelés végrehajtásához szükséges irányelveket és felada­tokat. A megyei tanácsok vb. mezőgazdasági osztályai (a to­vábbiakban: megyei mezőgazdasági osztály) utasítsák a megyei termelőszövetkezeti beruházási irodákat (a továb­biakban: Iroda), hogy a munkában vegyenek részt. 1. A bekerülési érték megállapítása. A befejezett beruházások bekerülési értékét a tényleges ráfordítások értékében kell megállapítani. A tényleges rá­fordítások értékébe be kell számítani: a) A beruházáshoz ténylegesen felhasznált anyagok ér­tékét két tételben megbontva: — a vásárolt és a tsz által előállított (együtt); — az állam, vagy külső szervek által térítés nélkül (in­gyenesen) juttatott anyagok értékét.

Next

/
Thumbnails
Contents