Tanácsok közlönye, 1960 (8. évfolyam, 1-86. szám)
1960 / 68. szám
642 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 68. szám. (2) Ha a dolgozó a tizenhatodik életévét betöltött gyermeke után a tanulmányi év tartama alatt tanulmányi családi pótlékban részesült és a tanulmányi év befejezése után július hó folyamán az iskola igazgatójának (megbízottjának) bizonyítványával igazolja, hogy gyermeke a következő tanulmányi évre beiratkozott, a családi pótlékot a tanulmányi évet követő nyári szünidő alatt is folyamatosan folyósítani kell, legfeljebb azonban annak a hónapnak utolsó napjáig, amelyben a gyermek tizenkilencedik életévét betöltötte. Ha a dolgozó július hó folyamán gyermeke továbbtanulását nem igazolja, a gyermek után a családi pótlék folyósítását be kell szüntetni. Ha a dolgozó később igazolja, hogy gyermeke tovább tanul, abban az esetben a családi pótlék július, augusztus hónapokra visszamenőleg csak a R. 13. §-ának (2) bekezdésében foglaltak figyelembevételével folyósítható. (3) Magántanuló gyermek betegségét, testi vagy szellemi fogyatkozását az állami egészségügyi szolgálat szakorvosa által kiállított bizonyítvánnyal, az iskolának azt az engedélyét pedig, hogy a gyermek tanulmányait magánúton végezheti, az iskola igazgatójának (megbízottjának) bizonyítványával kell évenként igazolni. Ha a beíratás félévenként történik, az igazolást is félévenként kell benyújtani. A Vhr. 12 §-ához. 8- §• A tanulóviszony fennállását a tanintézet, vagy az ipari (kereskedelmi stb.) tanulót foglalkoztató munkáltató igazolványával az igényléskor, majd évente egyízben kell — szeptember hó folyamán — igazolni. Igazolni kell egyúttal a tanviszony évfolyamát, mikortól meddig szerződött a tanuló, továbbá, hogy a tanuló ipari tanulóotthonban van-e elhelyezve. A R. 7. § (4) bekezdéséhez. 9- §• A gyermeknek testi vagy szellemi fogyatkozása miatt hatvanhét százalékos vagy azt meghaladó munkaképességcsökkenés (munkaképtelenség) fennállását és keletkezésének idejét, valamint azt, hogy ez a fogyatékosság előreláthatóan legalább egy évig fog tartani, az állami egészségügyi szolgálat szakorvosa által kiállított bizonyítvánnyal kell évenként igazolni. A Vhr. 22. §-ához. 10. §. (1) Ha a dolgozó a R. 10. §-ában foglaltak alapján jogosult családi pótlékra, a katonai szolgálatra bevonulás, illetőleg a leszerelés hónapjában a katonai szolgálatban eltöltött napokat és a munkaviszony alapján munkában töltött napokat, vagy a Vhr. 18. § (1) bekezdésében felsorolt, beszámítható napokat össze kell számítani és amennyiben ezeknek együttes száma a tizennyolcat eléri, a családi pótlékot a bevonulás, illetőleg a leszerelés hónapjára is folyósítani kell. (2) A katonai szolgálat alatt a dolgozónak a családi pótlékot az alábbiak szerint kell igényelnie: a) ha a katonai szolgálatra bevonulása előtt még nem részesült családi pótlékban, igényét annál a munkáltatónál kell bejelentenie, akinél bevonulása előtt utoljára munkaviszonyban állott, b) ha a katonai szolgálatra bevonulása előtt már részesült családi pótlékban, igényét (igénybővülést) annál a szervnél (üzemi kifizetőhelynél, vagy SZTK alközpontnál, kirendeltségnél) kell közvetlenül bejelentenie, amely részére a katonai szolgálatra bevonulás előtt a családi pótlékot folyósította. (3) A katonai szolgálatra bevonult dolgozónak félévenként, sorkatonai szolgálat teljesítése esetén évenként, a katonai parancsnokság által kiállított igazolással igazolni kell, hogy milyen minőségben és mikortól teljesít katonai szolgálatot. A R. 11. §-ához. 11. §• (1) A meghalt dolgozó jogán a munkaviszonyban nem álló anyának a halált követően született gyermeke után a születést követő hónap első napjától a Vhr. 24. § (1) bekezdésében meghatározott hat hónapból még fennmaradó időre kell a családi pótlékot folyósítani. (2) Aki a családi pótlékra jogosult dolgozó halála után a gyermek eltartásáról gondoskodik, a családi pótlék igénylésekor a dolgozó halálát anyakönyvi kivonattal, a gyermek eltartását a lakóbizottság vagy a tanács szakigazgatási szerve bizonyítványával köteles igazolni,