Tanácsok közlönye, 1957 (5. évfolyam, 1-89. szám)

1957 / 70. szám

70. szám; TANÁCSOK KÖZLÖNYE 727 így tartoznak fizetést teljesíteni azok a kishaszon­bérlők is, akik 1957. október 1. előtt vettek ha­szonbérbe állami tartalékföldet. 1957. december 31-ig a haszonbérleti jogviszony megszüntetését kérhetik azok a haszonbérlők, akiknek a jelen ren­delet hatálybalépése után lejáró haszonbérleti szerződésük van. (2) Az (1) bekezdés szerint köteles haszonbért fizetni a haszonbérlő annak a tulajdonosnak is, aki az 1957. évi 10., illetve 52. számú törvény­erejű rendelet alapján állami tartalékföldet kapott kártalanításul, vagy részére ilyen földet adtak vissza. Ebben az esetben a haszonbérelt földet ter­helő adót is a haszonbérlő köteles fizetni. 6. §. (1) A termelőszövetkezeti csoporttal, társulás­sal vagy dolgozó paraszttal kötött haszonbérleti szerződést a járási tanács végrehajtó bizottságának megkeresése alapján a tartalékföld fekvése sze­rint illetékes járásbíróság a gazdasági év lejárta előtt 3 hónappal a gazdasági év végére felbont­hatja. (2) Ha a termelőszövetkezeti csoport vagy a társulás a haszonbérelt tartalékföldön szőlőt­vagy gyümölcsöst engedéllyel telepített, illetőleg újított fel, az (1) bekezdés alapján a haszonbér­leti szerződést felbontani csak a 3. § (4) bekez­dés szerint megállapított idő eltelte után lehet. (3) A haszonbérleti szerződés felbontása ese­tén a haszonbérleti jogviszony a gazdasági év végével szűnik meg. A szerződés felbontása miatt a haszonbérlőt kártalanítás illeti meg a tartalékföldön levő olyan zöldleltári értékért (trá­gyázás, évelő takarmány növény, szőlő-gyümölcs­fa), illetőleg hasznos beruházásért (kút, kerítés stb.), amelyet a bérleti szerződés tartama alatt létesített. (4) A kártalanítás megállapítása a felbontás ügyében eljáró bíróság hatáskörébe tartozik. A bíróság határozathozatal előtt köteles a járási tanács végrehajtó bizottsága mezőgazdasági osz­tálya szakvéleményét meghallgatni. 7. §• (1) A tartalékföld haszonbérletére kötött szer­ződést a haszonbérlet tartama alatt a haszonbér­beadó kérelmére a bíróság határozattal megszűn­tetheti, ha a) a haszonbérlő haszonbérfizetési kötelezett­ségének előzetes felszólítás ellenére nem tett eleget; b) a haszonbérlő adófizetési kötelezettségének teljesítését elmulasztotta; c) a haszonbérlő a járási tanács végrehajtó bi­Eottsága mezőgazdasági szakigazgatási szerve meg­állapítása szerint az időszerű mezőgazdasági mun-* kát elmulasztotta, vagy hanyagul végezte el, to-i vábbá a jelen rendelet 9. § (1)—(3) bekezdésében megjelölt .kötelezettségének nem tett eleget; d) a haszonbérlő a bérelt területet nem saját kezelésében műveli; e) vagy a tartalékföldet az állam más célra kí-* vánja felhasználni. (2) A haszonbérlő a haszonbérleti szerződést a polgári jog általános szabályai szerint szüntetheti meg. A felmondás jogát azonban csak három hó­nappal a gazdasági év eltelte előtt gyakorolhatja. Ha a bérlő az általa bérelt földet a szerződés le­járta előtt elhagyja és ily módon a szerződést jogellenesen megszünteti — kártalanítást tartozik fizetni. 8. §. (1) A tartalékföldek használatának rendezése és azok gondos megművelésének biztosítása a községi (városi) tanács végrehajtó bizottságának a feladata. (2) A haszon bérbeadás vagy használatbaadás útján nem hasznosított tartalékföldek kezeléséről a községi (városi) tanács végrehajtó bizottsága gondoskodik. Szántó művelési ágú tartalékfölde-!' ket a gépállomás közreműködésével kell megmű-* vélni és ezeken a területeken a talajjavítás, vala-^ mint takarmánybázis létesítése érdekének leg­megfelelőbb növényeket kell termelni. (3) A 25 kat. holdas vagy ennél nagyobb terü^ letű tartaléktőidet mindaddig, amíg az állami gazdaság vagy mezőgazdasági termelőszövetkezet használatra át nem veszi, vagy a termelőszövet­kezeti csoport vagy társulás haszonbérbe nem ve­szi, a községi (városi) tanács bérfizetési kötele­zettség nélkül megművelés céljából a gépállomás részére átadhatja. (4) Ha a 25 kat. hold területű vagy ennél na­gyobb tartalékföldet a (2) és (3) bekezdés sze­rint hasznosítani nem lehet, vagy a földművelés­ügyi miniszter a megművelésre állami gazdasá­got nem kötelez, a járási mezőgazdasági osztály hozzájárulhat ahhoz, hogy a községi (városi) ta­nács végrehajtó bizottsága az ilyen földeket dol­gozó parasztok haszonbérletébe adja. Ez esetben azonban a dolgozó parasztok közös vetésterv alapján kötelesek a haszonbérelt területen ter­melést folytatni. (5) Azokat a tartalékföldeket, amelyek a járási tanács végrehajtó bizottsága mezőgazdasági osz-> tályának megállapítása szerint mezőgazdasági művelésre csak igen nagy költséggel tehetők al-* kalmassá, füvesítés céljából át lehet adni a köz­ségi (városi) legeltetési bizottságnak, vagy erdő-* sítés céljából az állami erdőgazdaságnak. Ha az ilyen tartalékföldet az erdőgazdaság nem veszi át, annak beerdősítéséről a községi (városi) tanács végrehajtó bizottsága köteles gondoskodni.

Next

/
Thumbnails
Contents