Tanácsok közlönye, 1956 (4. évfolyam, 1-60. szám)
1956 / 1. szám
8 TANÁCSOK KÖZLÖNYE 1. szám. Az adó kivetése. 15. §. A mezőgazdasági lakosság általános jövedelemadójának kivetéséhez szükséges adatokról az adózók az adóév január havában bevallást kötelesek adni. Azt a bevallásadásra kötelezettet, aki bevallását a megállapított időben a lakóhelye szerint illetékes községi (városi, városi kerületi, tóvárosi kerületi) tanács végrehajtóbizottságának pénzügyi szakigazgatási szervénél nem adja be, a lakóhelye szerint illetékes járási (városi, városi kerületi, fövárosi kerületi) tanács végrehajtóbizottságának pénzügyi osztálya köteles felhívni a bevallások rövid, záros határidőn belül való beadására. Vr. 42. •§. A Pénzügyminisztérium évenként hirdetményt bocsát ki, melyben adóbevallás beadására hívja fel azokat, akik a Tvr. 1. § (1) bekezdésének a), illetőleg b) pontja alapján a mezőgazdasági lakosság általános jövedelemadójának fizetésére kötelesek. A bevallásra kötelezettek adóbevallásukat az erre a célra rendszeresített adóbevallási nyomtatvány felhasználásával tartoznak megtenni. Vr. 43. §. A bevallást az adózó akadályoztatása esetén törvényes képviselője vagy megbízottja köteles kiállítani és benyújtani. A közös háztartáshoz tartozók (Tvr 3. §) külön-külön bevallást nem adhatnak. A közös háztartáshoz tartozók által használt valamennyi földterületet, valamint tulajdonukban (haszonélvezetükben) lévő valamennyi lo-r vat (öszvért) a családfő köteles bevallani. Vr. 44. §. Az adózó a bevallási ív minden rovatát tartozik pontosan kitölteni. Amennyiben egyes bejegyzései magyarázatra vagy részletezésre szorulnak, azt a bevallási íven vagy az ahhoz mellékelt külön feljegyzésben köteles megadni. A pénzügyi szervek, Illetve a községi (városi, várost kerületi, fővárosi kerületi) tanács végrehajtóbizottsága illetékes szakigazgatási szerve köteles megadni az adózóknak a bevallás helyes kitöltéséhez minden útba-^ Igazítást és segítséget. Vr. 45. §. A bevallásra kötelezett adóbevallását az állandó lakóhelye szerint illetékes községi (városi, városi kerületi, fővárosi kerületi) tanács pénzügyi szakigazgatási szervénél tartozik személyesen, megbízottja útján, vagy postán benyújtani. Ha a bevallás beadására megállapított határidő utolsó napja munkaszüneti napra esik, a bevallást a legközelebbi munkanapon lehet hátrányos jogkövetkezmények nélkül benyújtani. A posta útján beküldött bevallás beadásának napjául a postára adás napját kell tekinteni. A borítékot a bevalláshoz kell csatolni és annak mellékleteként meg kell őrizni. Ha a be^ vallásra kötelezettnek több községben (városban)] van adóköteles földterülete, valamennyi földterü* letét az állandó lakóhelyén köteles bevallani. Vr. 4G. §. A községi (városi, városi kerületi, fővárosi ke* rületi) tanács végrehajtóbizottsága pénzügyi szála igazgatási szerve a bevallásokat érkezési bé* lyegzővel látja el, az érkezés sorrendjében nyil* vántartásba veszi és a nyilvántartás sorszámát a bevallásra feljegyzi. A községi (városi, városi kerületi, fővárosi kerületi) tanács végrehajtóbizott§ sága pénzügyi szakigazgatási szerve a bevallá* sok beérkezéséről vezetett nyilvántartását február 5. napján lezárni köteles. A nyilvántartás lezárása után a nyilvántartás, a gazdalajstrom és egyéb rendelkezésre álló adatok alapján, megállapítja azoknak az adóalanyoknak a nevét, akik bevallás* adási kötelezettségüknek nem tettek eleget. A köz* ségi tanács végrehajtóbizottsága pénzügyi szak* igazgatási szerve ezeknek névsorát a pontos cím megjelölése mellett a járási pénzügyi osztálynak küldi meg. Vr. 47. §. ^ A járási pénzügyi osztály a hozzá beérkezett névjegyzék alapján, a városi (városi kerületi, fő* városi kerületi) tanács végrehajtóbizottságának pénzügyi osztálya pedig a saját névjegyzéke alap* ján bevallás beadására hívja fel azokat az adó* zókat, akik adóbevallásukat a megszabott határ* időre nem adták be. A felhívásban a beadásra rövid, záros határidőt kell megszabni. A felhív ást posta útján, tértivevénnyel kell kézbesíteni. A viszszaérkezett tértivevényeket az adókivetés megkezdése előtt a bevalláshoz kell csatolni, illetőleg ha az adózó felhívás ellenére sem adott bevallás, a térlivevényt a hivatalból kiállított bevalláshoz kell csatolni. Azokat az adózókat, akik a bevallás be* adására halasztást kaptak, bevallás beadására még késedelem esetén sem kell felhívni. Vr. 48. §. A bevallások benyújtására általában nem ad* ható halasztás. Ha azonban az adózó elháríthat at« lan akadály miatt bevallását a megszabott halár* időben beadni nem tudja, annak beadására a' gátló körülmények igazolása mellett legfeljebb február hó utolsó napjáig halasztást kérhet a járási pénzügyi osztálytól. A halasztás iránt előterjesz* tett illetékköteles kérelmet az adóbevallás beadá* sára megállapított határidőig kell benyújtani, illa* tőleg postára adni. Azok az adózók, akik a beval* lás beadására halasztást kaptak, a bevallásukhoz az erre vonatkozó engedélyt csatolni tartoznak. A halasztásról a járási pénzügyi osztály nyilvántartást köteles vezetni. 16. §. A mezőgazdasági lakosság általános jövedelemadóját az adózó lakóhelye szerint illetékes" járási (városi, városi kerületi, fővárosi kerületi) la* nács végrehajtóbizottságának pénzügyi osztálya évenként veti ki. t