Zlinszky Imre: A magyar örökösödési jog és az európai jogfejlődés (1877)

II. Szakasz: A magyar örökösödési jog fejlődése

— 2H2 — november 29-én kelt, s az ősiségi s egyéb birtokviszonyokat szabá­lyozó pátens romboló hatását megkezdette. Óhajtva várta a nemzet e törvényt, mely e százados. és évek során át gyakran méltatlanul is bántott, intézmény eltörlésének gyakorlati alkalmazását létesitse; de ha — mint tagadhatlan — túlélte is magát az ősiség, ha volt is az ősiségnek, — a mint tagadhatlanul volt is, — főleg az oly nagy mérvben eltorzított s kiterjesztett ősiségnek, minővé a gyakorlat fejlesztette, sújtó hatása az iparra, hitelre s jóllétre;1) más halált érdemlett volna, nem oly elbánást, melynél fogva egy tollvonással semmisítettek meg száz meg száz családok legtörvényesebb jogai. Kinek csak némi fogalma van is a magyar jogviszonyok bo­nyolódott voltáról, az elfogja képzelni, hogy egy évi határidő mily megbotránkoztatóan rövid volt arra, hogy ugy szóllván az összes magyar nemesség századokon át bonyolított jogviszonyait rendezni, s az illető jogait érvényesíteni e rövid idő alatt képes lehessen. A következmények súlyosak, fájdalmasak voltak, mélyen behatottak a magyar nép benső viszonyaiba, s csak az absolut hatalom réme volt. mely e fájdalom nyilvános kitöréseit elnémította! Az öröklési jogra e pátens 9. §-a vonatkozik, mely szerint az ált. polg. törvénykönyv hatályba lépte napja előtt keletkezett örök­lési igények, örökösödési perrel csak akkor érvényesíthetők, ha az ilyes igények keletkezésétől az osztrák polgári törvénykönyv ha­tályba léptéig 32 év még el nem telt. Az ilyen még be nem peresí­tett igények iránt azonban, különbeni elenyésztük mellett, az álta­lános polgári törvénykönyv hatályba lépte napjától számítandó egy év alatt a per megindítandó volt.-) A régi magyar örökösödési rendszernek ezzel meg volt adva a halálos döfés, hogy helyt adjon az azzal teljes ellentétben álló osztrák törvénynek, s csak is az osztrák törvény hatályba lépte előtt kötött házasságokra nézve fenntartott közkeresményi jogban 3) pis­logott fel halványan egykor oly fényesen ragyogó létének szomorú emléke. Az osztrák törvény uralmának beláthatlan időre tervezett korszaka azonban nem sokáig virágzott. Az 1861. évi október 20-án ') V. ö. Tóth L. Az ősiségi nyiltparancs magyarázata. 7. I. 2) L. erről részletesebben Tóth L. id. müvében 116 s köv. lap, ') L. ősiségi nyiltparancs 12. §.

Next

/
Thumbnails
Contents