Zlinszky Imre: A magyar örökösödési jog és az európai jogfejlődés (1877)

II. Szakasz: A magyar örökösödési jog fejlődése

Ennyiben tehát a vagyon eredetére való tekintet nélkül vagyonközösség állapittatík meg; de ezt a kor szellemében gyökerező felfogás nem hagyhatta ennyiben, hanem az ősi vagyonnak a családban leendő fenntartásáról való gondoskodást is szükségesnek látta, mit a fentebbi elvvel akként vélt kiegyeztethetni, hogy kimondotta, miszerint az ősi vagyon annak házastársnak rokonaira száll, a melynek ágától az származott, kik azonban az életben maradt házastárs % részbeni illetményét készpénzben tartoznak kifizetni, hogy igy — mint mondja a tractatus — »az őstől maradt örökség eh épen más nemzetségre ne szálljon és az örökségtől fi ne szakadjon, kiben az városnál: régi, megőrzött rendtartását kell követni. ') Tehát a vagyonegység elvének felállítása mellett is megkívánta őrizni a tractatus a hazai felfogást, mely az ősi és szerzeményi vagyon közötti különbségben, s illetve a rokonok közötti jógközössegnek a magyar nép vérévé vált elveiben nyilvánul. Ezt az elvet alkalmazva részleteiben is a szabályzatt, de sokszor a magyar jogtól való lényeges, s igen sajátlagos eltérésekkel. A gyermekek öröklése a jogegyenlőség, az oldalrokonok örökösödése pedig a jogközösség elvén alapszik; az utóbbi a jogosultak sorrendjére nézve az úgynevezett törzsi, vagy parcntalis rendszert követvén. Ebez képest első sorban örökölnek egyenlő joggal a fiuk és a leányok, s ha lemenők nem maradtak, az oldalrokonok, a rokonsági fok közelsége szerint abban a vagyonban, moly águktól származott. 2) Eddig tehát teljesen megegyez a magyar örökösödési jogrendzatja szerint az harmadát, kiadni. Hasonlóképen ha a férfi meghal és magszakad , a felesége tartozik két részt kiadni azoknak a kiknek illik. U. o. 2. §. >) L. Tractatus V. titulus 1. §. 1. h. 34. lap. 2) »Hogy annak okáért minden embernek holta után legelőször az örökség az igaz lineán való fiak, leánj'ok és unokák, kik valamig ténnállanak és találtatnak, mindaddig is soha az oldalról való atyafiak i\7. hagyott jókhoz, marhákhoz nem férhetnek, hanem ha e félék nem volnának, vagy magvok szakadna, ngy jutnak azután az oldaliul való atyafiak a jóknak örökségéhez, ugy mindazonáltal, ha az ő nemzetségüknek ágazatját egyenesen arra a főre vihetik, a kitől a meghalt szegély származott, és ha arról is bizonysága leend, hogy az elejék mindkét felről való oszt ós atyafiak voltak, és voltaképen megosztoztanak egymással.« Tractatus II. Titulus 2. §. i. h. 32—33. lap.