Zlinszky Imre: A magyar örökösödési jog és az európai jogfejlődés (1877)

II. Szakasz: A magyar örökösödési jog fejlődése

— 200 — zett javak közötti különbség tehát, — mint ezekből látszik — hazai öröklési jogunkban már kezdetben annak egész rendszerére kiható mérvben jelentkezik. A vérbeli rokonság öröklésének biztositása és szabályozása mellett, a nök iránt annyira lovagias magyar törvényhozás a házastársról sem feledkezett meg. Már szt. István idézett törvénye megengedi, hogy az egyenes leszármazókkal együtt a feleség is részesülhessen az örökségben. Az aranybulla, de különösen az 1291. XXVI. törv. czikk pedig megengedik, hogy az oldalrokonokat megelőzőleg a házastárs rendeltessék örökösül. Az özvegyi jog is már legelső királyunk rendelkezéseinek köszöni lételét. Szent István törvénye ugyanis az özvegy nőnek férje javaiban korlátlan haszonélvezetet biztosit olyképen. hogy azok csak az özvegy halála után szálljanak a férj örököseire. E joga meg volt az özvegynek akkor is, ha gyermekek maradtak, és ő azok eltartását magára vállalta; ha azonban újra férjhez menne, árváit elhagyná, azok vagyonából ruházaton kivül mit sem követelhetett Ki ne látná ebben az intézkedésben az özvegyi jognak azt az elveit letéve, melyeken az ma is nyugszik, s mely szerint az özvegy férje vagyonából illő lakást, tartást, és ha ismét férjhez megy, kiházasitást van követelni jogositva. Áttekintve ezek után az Árpádok korában divott nemzeti öröklési jogot, teljesen helyeselnünk kell annak Tóth Lörincz által történt jellemzését. »Az Árpádok alatti nemzeti jog, — mond Tóth Lörincz — mind a két alapot, melyen az örökösödési jog magának a jogfilosoíiának világánál szemlélve nyugszik, t. i. a vérnek jogát, a család iránti kötelességet és kegyeletet ; s a szabad rendel3) »Volumnus quidem, ut viduae et orphaiű sint nostri leges participes tali tenoré : ut si quae vidua cum filiis et íiliiabus remanserit, atque nutrie eos manere cum illis quamdiu vixerit promiserít, habeat potestatem a nobis concessam id faciendi et a nemine iterurn cogatur in conjugium. §. 1. Si enim mutató voto iterum nubere voluerit et orphanos deserere, de rebus orpbanorum nihil omnino sibi vendicet, nisi tantum sibi congrua vestimenta accipiat. §. 2. Si auttm vidua sine prole remanserit volumus, ut potestatem habeat omnium bonorum suorum et quidquid inde facere velit, faciat. Decret. St. Stephani Liber II. Capit. XXIV.