Zlinszky Imre - Reiner János: A magyar magánjog mai érvényében különös tekintettel a gyakorlat igényeire (1902)

Első rész: Általános rész

43 b) A szokás törvénypótló erejét elvitatni nem lehet, miután ez magánjogunk egyik legbővebb forrása.1 c) A szokásjognak meg van törvényrontó ereje, s ez két irányban érvényesül; 1. oly módon, hogy a törvényben kijelentett jogszabályt hatályon kívül helyezve, annak helyébe új jogszabályt is léptet — consuetudo contraria — ; vagy pedig 2. akként, hogy nem állapít meg új jogszabályt, hanem csak hatályon kívül helyezi a törvényben fekvő jogszabályt — desvetudo, consvetudo derogatoria. —2 tétel természetes következménye Zlinszky azon álláspontjának, a mely szerint ő nem ismeri el a szokásjognak törvényrontó erejét. Ezzel szemben azonban a szokás törvénymagyarázó erejére vonatkozólag a következő szempontok szerint kell Ítélnünk: 1. a szokásjog tényleg azon elvet juttatja kifejezésre, mely a törvényben benne van, ekkor csak a tényleg meglevő jogszabály alkalmazásáról van szó ; 2. olyasmit magyaráz bele a törvénybe, a mi voltaképen nincs abban, s ekkor a törvénypótló szokás szabályait kell szem előtt tartanunk ; s 3. a szokásjog magyarázó szabálya ellenkezik a törvénynyel, s ekkor viszont a szerint kell döntenünk a kérdésben, a mint elismerjük, vagy sem és esetleg minő feltételek alatt ismerjük el a törvényrontó szokásjog jogalkotó erejét. L. Kegelsberger i. m. 142. 1. A mi az 1791 : 12. t.-czikkre való utalást illeti, erre nézve nem szabad feledni, hogy ezen törvényczikk csak azt akarta elzárni, hogy jövőre a törvényhozó hatalom jogkörébe eső törvényalkotás, magyarázás s megszüntetés jogát a király ne gyakorolja pátensek útján, azonban a szokásjog sem itt, sem később nem lett soha sem korlátolva. L. Daempf. A magánjog ós tárgya. Pécs 1877. 67. 1. 1. jegyz. 1 Imitatur legem, ubi deficit lex, mondja Werbőczy i. h. 2 A C. 1896 febr. 1. 63. sz. t. ü. h. megállapította, hogy az ú. n. holtkézi törvények hatályát megszüntette az ezekkel ellenkező jogszokás; habár a határozat szövegezése az ú. n. s a következő jegyz.-ben érintendő elavulást emeli különösen ki. — Ezen munka előző kiadásai — 1. pld. VI. kiad. 38. 1. — azonkívül Wenzel i. m. I. 82. L; Frank i. m. I. 76. 1.; Dósa i. m. 41. 1. — tagadják a szokásjog törvényrontó erejét; mi mellett megkülönböztetik ettől az elavulás, a melynek megadják ezen hatályt; érveik következők: 1) Werbőczy a szokás alatt tulajdonképen jogunkat — municipalis consuetudo — értette s ezen hazai jogot akarta védeni a római és canoni jognak Európaszerte érvényesülő receptiója ellen; 2) az 1723: 15. t.-cz. a törvények elleni jogérvényes gyakorlatnak keletkezhetését kizárta — Non obstante antiquo usu alioquin contra posítivas patria leges subsistere non valente —; az 1791 : 12. t.-cz. szerint pedig csak a törvényhozásnak van joga a törvényeket megszüntetni. Különben is 3) ismételt sérelmekből, törvénytelen és igazságot gázoló tettekből nem támadhat törvényszerű szokás, mert az ellenkezőnek lehetősége megszüntetné a törvények tekintélyét s felforgatná az országot. — Ezzel szemben azonban figyelembe veendő, 1) hogy Werbőczy a római és a canonjogot idegen s nem kötelező jognak tekintette, a melyből merített ugyan a hazai jog, azonban annak önálló forrásai mégis csak a hazai törvények, privilégiumok, s az ország rendes bíráinak Ítéletei — II. r. 6. cz. — s az itt említett hazai törvénynyel szembe állítja ő a szokásjogot. — Előb. 11. cz. — De az egész jogfejlődés és irodalom is így magyarázta Werbőczy tételét. — 2) A későbbi jogfejlődésből említett 1723 : 15. t.-cz. nem zárja ki a szokásjognak semmiféle erejét, mert csak arról rendelkezik, hogy a budai és több, ott névleg fölemlített s minden más nem szükséges vám eltöröltetik s ezt nem akadályozhatja meg az sem, ha az ily vámok kiváltságon vagy régi használaton, gyakorlaton —- usu antiquo —> alapulnak, mert ezek sem bírnak erővel a hazai positiv törvényekkel szemben. Tehát ez sem a szokás-