Zlinszky Imre: A bizonyítás elmélete a polgári eljárásban, tekintettel a jogfejlődésre és a különböző (1875)

Bevezetés

III. FEJEZET. A magyar polgári perjog fejlődése különös tekintettel a bizonyítási eljárásra. 1. A Verbőczy előtti kor. I. Az Árpádok idején a per, melyet csak szabad egyén folytathatott, szóbeli és igen egyszerű volt. A kellően eszközlött idézés folytán a felek megjelenvén, kölcsönösen előadták állításaikat vagy kifogásaikat, s ha ezeknek bizonyítása végett bizonyítékokra hivatkoztak, a bizonyítási eljárásra határidő tüzetett ki. 1) Bizonyítékok voltak: a tanúk az eskütársakkal kapcsolatban, az okiratok, az eskü, továbbá az istenitélet. A tanúk vagy a bizonyító fél által állíttattak elő, vagy a bíróság által hivatalból hallgattattak ki. A tanúnak azzal, ki ellen tanúskodott, egyenlő rangúnak kellett lennie. így világi nem tanúskodhatott pap ellen, szabad sorsú szolga ellen, 2) kim ellen csak kun, szász ellen csak szász tanúskodhatott, sőt a városok és kiváltságolt községek lakói, valamint a pécsi püspöki megye népe szintén élvezték azon jogot, hogy csak egészben, vagy részben kebelökből vett, vagy hasonszabadsággal biró tanúkat lehetett ellenök hasz. üálni. 3) A tanúknak vallomás előtt meg kellett gyónniok s azután vallomásukra meghiteltettek. A felek által előállított tanúk azonban nem képeztek tulajdonképi bizonyítékot; mert vallomásuk nem szolgált föltétlenül J) L. Hajnik: Magyar alkotmány és jogtörténelem I. köt. 348. lap. -) Sz. István II. k. 3. és 9. fej. j) Lásd az erre vonatkozó idézeteket Hajnik i. ni. 248. lap. 3., I. jegyzet alatt.