Zlinszky Imre: A bizonyítás elmélete a polgári eljárásban, tekintettel a jogfejlődésre és a különböző (1875)

Bevezetés

— 15 — a fósúly mindig arra volt fektetve, hogy a fenforgó jogviszonyra alkalmazandó jogszabály ő mellette szól. Egyidejűleg az előadással hivatkoztak a felek az általuk használni kivánt bizonyítékokra, egyik félnek sem volt azonban joga egymással ellenkező állításokat felhozni, s esetleg azok bizonyítására ajánlkozni. így p. o. ha alperes a követelt kölcsönügylet létrejöttét tagadja, nem állíthatta esetleg a kölcsön általa történt visszafizetését. Nem volt továbbá a kereseti alapul szolgáló tények elleni bizonyításnak, vagyis az úgynevezett ellenbizonyításnak helye, ha a kereset alapjául felhozott tények bizonyítása megengedtetett. l) Már a bizonyítás elrendelésének ezen módja is nyiltan tanúsítja, hogy a bizonyítás jog volt, és azon félnek, melynek a bizonyítás megengedtetett, rendszerint nyert ügye volt, és pedig annál inkább, mert a főbizonyíték az eskü lévén, a bizonyítási eljárás esélyeinek a bizonyító fél nem volt kitéve. Miért is az első tárgyalásnál a felek törekvése kiválólag oda irányult, hogy a bizonyítási jog részükre alapíttassék meg, tekintve, hogy a bizonyítás nekik engedtessék meg. 2) A bizonyítási módok között a legfontosabb az eskü volt. A régi germán népnek szép jellemvonását tanúsítja az eskünek, mint bizonyítási módnak alkalmazása. Az egész alapfogalom a becsületes ember jellemében való bizalomból eredett, mely szerint azon tényeknek, melyeket a szeplőtlen jellemű ember isten Ítéletére hivatkozva, esküvel kiván bizonyítani, valóságában senkinek sem szabad kétkednie; s mert saját tényét mindenki legjobban tudhatja, az illető félnek saját ténye felől letett esküje erősebb bizonyítéknak tekintetett, mint harmadik személyek tanúsága, kik a fenforgó esetnél csak véletlenül voltak jelen, s kik ennél fogva könnyen csalódhattak. 3) A bizonyítás ily módja természetesen a peres felek legnagyobb becsületességét követelte, s hogy erről meggyőződés szereztessék, rendszerint esküvőtársak (Eideshelfer) voltak az esküre ajánlkozó által felhivandók, kik nem a fenforgó tény körülményeire, hanem 1) Bar i. m. 45. lap. •) Planck i. m. 46. lap. BelhmawnrIIolweg i. m. IV. k. 68. lap. Bitnél i. m. 22. s küv. lap. 3) Walter. Deutsche Recbtsgeschichte. II. k. 322. 1.