Zlinszky Imre: A bizonyítás elmélete a polgári eljárásban, tekintettel a jogfejlődésre és a különböző (1875)

I. rész: A bizonyítási tan általános része

— 161 — törvény előírja tagadni elmulasztott. Az Ítéletben s illetőleg annak indokaiban megállapított tényálladék tehát nem szolgálhatott a tények valódiságának bizonyítékául; mert a biró az anyagi igazság kiderítésére nem törekedett, nem is törekedhetett, s perbeli tényálladékot azon rideg formák szerint, melyek korlátai között annak anyaga, a felek által elébe terjesztetett — itélte meg. Nem vehette figyelembe egyik fél legkétségtelenebb bizonyítékát sem, mert az nem a keresetben, hanem a viszonválaszban terjesztetett elő, valónak kellett oly tényt kimondani, melyeknek ellenkezője a per folytán a legkiáltóbban kitűnt; mert azt a fél a legközelebbi perbeszédében tagadni elmulasztotta, s ellenbizonyítékaival csakis később állott elő. Szóval az alaki igazság az egyik ügyben hozott ítélet anyagát a másik ügyre nézve teljesen értéktelenné tette. Más alakban tűnik fel azonban a közvetlenség és az ezzel kapcsolt szabad bizonyítási elmélet mellett. A bizonyítékok mérlegezése a bíróra van bízva a nélkül, hogy az : mi szolgálhat meggyőződésének alapjául határozottan körvonalozva lenne. Ezen elv mellett mi sem gátolja abban a felet, hogy ügyének támogatására más ügyben hozott ítélet tartalmára hivatkozzék, s mi sem gátolhatja a bírót, hogy azt figyelmére méltassa. A perben ugyanis az anyagi igazság megállapítása forogván sióban, nem a formák szabályai szerint megállapított, hanem az anyagi gazságot igyekszik — mennyiben az lehetséges — kideríteni, és igy ítéletében oly igazság foglaltatik, mely nem elvont, hanem mely a tényt a maga valóságában kívánja feltüntetni. Mind e mellett azonban az egyik perben hozott Ítéletben megállapított tényálladék, másik perben föltétlen valóság gyanánt nem szotgálhat, illetőleg az, hogy ilyen gyanánt tekintessék, szabályul fel nem állítható, de másrészről az sem mondható ki, hogy az egyik perben hozott ítélet tartalmát a bírónak másik perben figyelembe vennie nem szabad. Ha az emberi tehetség képes Tenne a valóságot minden kétséget kizárólag megállapítani, és ha arra, hogyannak megállapít;'! sa ezen tehetség lelkiismeretes felhasználása mellett mégis történt biztosíték léteznék, mindenki előtt nevetséges lenne még vitát is koczkáztatni a felett, hogy vájjon az egyik perben megállapított A bizonyítás elmélete. ^