Bessenyei Ferencz: Vukovics Sebő emlékiratai Magyarországon való bujdosása és száműzetésének idejéből (1894)

II. rész: A szerb lázadás Alsó-Magyarországban 1848-ban - Második fejezet: A szerb lázadási történet Karlovácz megtámadásától...

217 zetőrök számára, táboraink ágyúkkal és lőszerrel ellátása, Temesvárott és a megyékben a szerb lázadási jelenségek elfojtása, — e tárgyok tevék azon tért, mellyen a magyar ügy kezellőji Piret tábornok buzgó részvételével találkoztak. S a lázadást elvontan a vele azonosult udvari érdektől tekintve, annak Piret tábornok személyes ellensége volt s a magyarok első győzelmein örvendett. •— Az olvasó a hadi főkormányszéknek s elnökének szentelt e hosszú előadást talán nem fogja neheztelésse] venni, ha tekintetbe veendi, hogy a fővezérségi kérdés épen abból állott, miként lehetett valahára a magyar sereget azon főkatonai hivataltól függetlenül vezényeltetni, és hogy a főhadikormányszék, akkor is midőn e czél eléretett, nem szűnt meg fő katonai tekintély lenni. Az előbocsátottak szükségképen valának említendők annál fogva is, hogy kitűnjék, mily nagy nehézségekkel volt öszvekötve a kormány és megbízottjai működése olly sajátságos hivatal és testület mellett, melyet sem a hazáénak lenni nem hittek, sem ellenségnek kijelenteni nem tartották tanácsosnak. Ezen hátráltató viszonyon a ministerium legelőbb az által kezdett rést törni, hogy Kiss Ernő ezredest, saját csapatjára nézve a távolság tekintetéből, lépcsőnként mindinkább függetlenné tette a főhadi kormányszéktől, s mozdulataira nézve csupán a biztossággali egyetértésének szükségét tovább is hagyta meg. De ezzel a hadvezetési egység még a bánsági harcztéren sem éretett el. Mert a verseczi tábor parancsnoka, Blomberg ezredes, folyvást közvetlenül a főhadikormányszéknek volt alárendelve, s Kiss ezredessel csak kölcsönös egyetértési, nem alárendeltségi viszonyban állott. Mindezen akadályok valahára elenyészendőknek tekintettek, midőn a kormány báró Bechtold altábornagyot a Tisza mind két partján levő magyar seregek fővezérének nevezte ki. E kinevezés híre az egész alföldön, hol a létezett bajok és kútforrásaik közönségesen tudva voltak, oly megnyugvással fogadtattak, milyen a gyógyszer megérkezése az utánna epedett keblet enyhíteni szokta. Mindenki azt reméllte, hogy erély és sebesség fog azontúl a hadi intézkedésekben helyt foglalni, s hogy a végvidékbe vonulás valahára eldöntött kérdés leend. Ez utóbbi volt a hazafi népességnek régtől fogva legforróbb vágya. Azt, hogy a főhadikor-