Bessenyei Ferencz: Vukovics Sebő emlékiratai Magyarországon való bujdosása és száműzetésének idejéből (1894)

II. rész: A szerb lázadás Alsó-Magyarországban 1848-ban - Második fejezet: A szerb lázadási történet Karlovácz megtámadásától...

216 tett, s e szerint annak érdekében működni köteleztetett, szellemében változatlanul idegen maradt, nem lehet nagyon csodálkoznunk, ha meggondoljuk, hogy a temesvári hadi kormányszék számos személyzete ugyan az maradt meg, mely a Martiusi napok előtt volt, s parányi kivétellel Magyarországhoz ellenséges indulattal viseltető cseh, német, horvát s. a. t, idegen egyénekből szerkesztve volt. Ily egyénekben a magyar alkotmányos szellemet meghonosítani, akkor sem leendett könnyű munka, ha élükön a haza ügyét szivén viselő magyar főnök lett volna; annál kevésbbé volt várható oly vezértől, mint Báró Piret, ki mind származásra, mind szolgálatra nézve idegen lévén, maga is, a magyar érdek mellett természetes rokonszenvet nem érzett. Szaporította ezen főhadi kormányszéki elemek ártalmait, s azon vidék közelebb jövendőjére nézve fővészt rejtett magában, a temesvári várőrzésnek idegen katonaság, a várparancsnoksági hivatalnak pedig a teljesen illyr hajlamú tábornok báró Rukovina kezei köztt létele. A főhadi kormányszéknek politikája azonban leglényegesebben tűnik ki a végvidékbe menetel, s a lázadók elleni szigorú bánásmód gátlására irányzott törekvéseiből. Bécsből a titkos sugallatok semmit sem ajánlottak annyira, mint a lázadást megsemmisíthető csapás föltartóztatását, hogy a felkelőknek idő szereztessék táboraik rendezésére. »Nem ajánlhatom, így írt Piret Juni 8-án, királyi biztos úrnak eléggé sürgetőleg a legnagyobb mérséklet szükségét minden intézkedéseiben, mert nyiltan megvallom, hogy minden tekintetben hijányában vagyok az eszközöknek, mikkel a szigor rendszabályait katonailag támogathatnám.« Ezen jellemzési adatok mellett is az igazság követeli kijelentenünk, hogy Piret tábornok annyi kedvezőtlen körülmények daczára, melyek vagy felülről hatottak reá, vagy körözték őt, személyesen a magyar ügynek inkább jóakarója volt mint ellensége. Noha öszveköttetései s körözete sugallatához képest eljárásában inkább passív, s határozatai hozatalában titkolódzó volt. mégis az ország ügyéről mindig tisztelettel szóllott, s készséggel nyújtott segédkezet ott, hol nem politikus gyanánt, hanem hivatalnok kötelességeiben működött. Miként már az előbbi fejezetben megérintettük, fegyverek kiszolgáltatása a honvédek és Nem-