Bessenyei Ferencz: Vukovics Sebő emlékiratai Magyarországon való bujdosása és száműzetésének idejéből (1894)

II. rész: A szerb lázadás Alsó-Magyarországban 1848-ban - Első fejezet: A szerb lázadás

178 Nem csak hogy szerb kokárdák kihivó merészséggel viseltettek, hanem hazafi érzelmű egyének ez országárulási jelek ellen tanúsított boszszújok miatt az újvidéki városi tisztviselők által méltatlanságokkal illettettek, sőt büntetéssel fenyegettettek. S miként az új törvények értelmében országszerte, Újvidéken is városi tisztújítás tartatván, a bujtogatóknak sikerűit ármány és ijjesztés által a tiszti kar jelentékenyebb részét lázadáshoz vonzódó egyénekből öszve alakítani. Mind ezen merényletek már elhalaszthatlannak tevék a keményebb szigor alkalmazását Újvidékre. A lázitó sajtó tehát elnyomatott, s a vjesztnik szerkesztője árulási vád alá vettetett, ugy a többi veszélyesebb egyének is űzőbe véttettek, de mind a lap kezeilője, mind ezek nagyobb része szökés által kerülték el a törvény hatalmát. Kárlováczon gyülekeztek, melly hely és újvidék között ezentúl a közlekedés szorosabb őrizet által nehezíttetett. Minden arra mutatott, hogy a dolgok élre jutása közeledik. A néhány hétig laakadásban tengett mozgalom újra elevenülni látszott, főleg a végvidéken, hol a Biztosok parancsainak sikert szerezni lehetlen volt. A Karlováczi gyűlésről haza tért küldöttek a végvidék szerb helyein diadal kísérettel ünnepeltettek, s ők dicsőitették nemzeti gyülésök határozatait, azoknak a magya­rok elleni védelmére laktársaikat lelkesítették, s a szerb nép­től lakott vidékek elszakadását Magyarországtól, és szerb Vajdasággá alakítását Nemzeti nagy czélul hirdették. A Fő­odbor fegyveres készületre, s alodborok szerkesztésére felhívó körleveleket bocsátott szét; az újvidékről száműzött lázító sajtót az ingyen küldözgetett belgrádi lap kettőztetett dühvel -irt czikkelyei pótolták, s a magyar nemzet régi ellensége, (-i áj. Zágrábból küldé gyújtó czikkelyeit barátainak segélyéül. Ha valaha a szenvedélyek végkihülése után, részrehajlatlan olvasó az azon időbeli magyar lapokat az illyr-szerbekkel hasonli­tandja öszve, el fog iszonyodni az őrjöngő érzelem-vadságon, mellyel az utóbbiak amazok jó szándékát torolták vissza. Mi­dőn a magyar lapok a haza nevére kénszerítőleg békéért s testvéri szeretetért esdekeltek, s közös szabadság s egyenlőséget hévvel hirdettek, akkor az illyr-szerb ujsági agitatiónak han­gulata ollyan volt, minőt egy olly czikkből kivont következő borzasztó szavakban találunk: »Magyarok jönnek reátok, a

Next

/
Thumbnails
Contents