Bessenyei Ferencz: Vukovics Sebő emlékiratai Magyarországon való bujdosása és száműzetésének idejéből (1894)

II. rész: A szerb lázadás Alsó-Magyarországban 1848-ban - Bevezetés

136 szándéknak ellene működött volna. Az Unió csak azért volt becses előtte, mert szakadást teremtett és súrlódást táplált. 20. §. Az előadott körülményekből állott a szerbnép körében fejlődött sérelmi állapot, — egészen az 1832. évi korszakig. A püspökök állásának magasabbá emelése, több figyelem a kisebb papság nevelésére s tekintélyének mívelődése arányábani növelése, a hivatalra képesek alkalmazásában teljes részrehajlatlanság, végre a vallások közötti jogegyenlőségnek az Unió elhagyása általi őszinte megismerése, - ezen négy pontnak teljesitése a nép minden józan részeiben határozott megelégülést okozott volna; a mi mind annál lehetségesebb volt, mert azon pontok vagy az 1791. 27. t. cz. rendeletei közé tartoztak, vagy annak természetes következményei voltak. A kormány ismerte a bajt és az orvosságot is, de álnokul leplezte, sőt a bajt élesztette. Az országgyűlés bámulatig keveset tudott a dologról, s ha tudta volna az orvoslást, kétségtelenül eszközölte volna. Nemzetiségi nyomás panaszai, vajdasági követelések, külön politicai életre vonatkozó eszmék e negyvenévi korszak alatt a szerbek között sehol hallhatók nem voltak. 21. §. Midőn az 1832-ik országgyűlés alatt a horvátországi nyelvmozgalom kezdetét vette, a horvát izgatók azonnal belátták, hogy müködésöknek, ha csupán a horvát elemre szoritva marad, nagy nyomatéka nem lehet. Azért ügyöket déli szláv érdeknek hirdették, azért tulajdon nevöket mellőzve, a sokkal hangzóbbnak talált »Illyr« nevet vették fel, végre azért újították át könyvészeti nyelvöket olly gyökeresen, hogy új nyelvök közelebb állott a szerb mint a régi horvát nyelvhez. A horvátok ezen izgatása a szerbeket egészen készületlenül találta. Az ő irodalmuk körében addig a fővitatás tárgya azon kérdés volt, vájjon legyen-e továbbá is a régi sláv nyelvnek elsősége, melly az orosz és szerb templomkönyvekben közösen divatozik, vagy míveltessék-e a tudományok minden ágában a tulajdonképeni szerb szó, a nép nyelve. Egy harmadik nyelv tehát, — egy más slávtörzsökü néppeli összeköttetés eszköze, — egészen meglepő eszme gyanánt tűnt fel a szerbek előtt, s jó ideig általános idegenséggel fogadtatott. Az akkori érsek, — ki félszázados főpapsága alatt, a régi egyháznyelv-