Vertán Endre: Az országgyűlés időközi feloszlatására vonatkozó felségjogról : Közjogi tanulmány (1903)

Jogi érvek

— 48 gyűlés, midőn ennek a követő összehívás, után is van ideje a jövő évi költségvetés­megállapítására. Ha tehát a feloszlatás után, még oly idő­ben összehívható, hogy a jövő évi költségve­tést tárgyalhatja és valószínűség szerint ebben határozatot is hozhat, nem szenved sérelmet azon elv, hogy a jövő évi költségvetés, a megelőző évben megállapítandó. Ennyiben és csakis ennyiben tett concessiót a 67-es törvény a 48-as törvény intézkedései alól — midőn a határozat megtétele helyett, a meghozatal lehetőségét állította oda felté­tel gyanánt. És ott van dr.Tetétleninek további tévedése, hogy ő lehetőséget, concrete a költségvetés letárgyalása lehetőségének megadását, nem tekinti feltételnek, mert nem tekinti olyan ha­tározott valaminek, a mi a joggyakorlás fel­tétele lehetne. Ezen pedig nem lett volna szabad meg­ütköznie. Mert nem lett volna szabad felednie, hogy a törvény a királyi jog gyakorlását akarta kor­látozni. E joggyakorlás feltételének megállapítá­sánál, mindég a király ténykedését véve figye­lembe, megkívánhatta, hogy a király csak oly időben éljen feloszlatáei jogával, midőn még

Next

/
Thumbnails
Contents