Vertán Endre: Az országgyűlés időközi feloszlatására vonatkozó felségjogról : Közjogi tanulmány (1903)
Jogi érvek
— 46 gát védi, és pedig védi az évi oiszággyülések rendszerének törvénybe iktatásával, a mi alól kivételt nem ismerek. Nem statuál ez alól kivételt a feloszlatásra vonatkozó felségjog átruházása sun, a mely felségjog tehát csakis ez intézkedés épségben tartása mellett gyakorolható. Ez elv védelmében mondotta ki a 48-as törvényhozás, hogy bar a királynak feloszlatás! joga vau, de ha ezt gyakorolja, köteles az országgyűlést 3 hónap alatt összehívni, a mely kötelességnek feltétéi gyanánt való odaállitása által, az évi országgyűlés rendszere talál védelmet. Nem hiszem, hogy valaki azt vitatná, hogy ez alapelv sérelmére akarta volna a 67. törvényhozás a felségjogokat tágítani, és ha igen ezt elburkoltan tette, s nem lett volna bátorsága nyíltan, félre nem érthetően kifejezni a jogfeladást s eire irányuló akaratát. Ha tehát mégis módosítani akart a törvényen, a mint ezt az 1867. X. t.-ez. meghozatalával nyíltan is kifejezte, e módosítást csakis az alapelv, és az alkotmányjogi biztosítékok sérelme nélkül eszközölhette. így pedig nem tágíthatta az összehívás idejére vonatkozó s az 5. §-ban irt időmeghatározást, mert viszont az evi ülések rendszerét feni.tartotta s ezt a határidő meg nem