Vertán Endre - Márton Ferencz: A képviseleti és önkormányzati rendszer vonatkozva hazánkra (1865)

100 abban csak a rest és „absens" diák szerepét játszák, ha nem is eladás, legalább az uralkodó kormány párthozi csatlakozás által, maguk részére lehető jó „gsáftet" csinálni? Neki sem utasitása, sem adott szava, mi leköthetné. Ha tehát már a „nem szóihatás" az ő sorsa, annak kell értéket szerezni, mi az ö'vé, ha a portéka kelendő'. Elhiszem, —mert hiszek az emberi becsületességben, — hogy a legtöbb képviselő utasítás nélkül is az ország javát fogja akarni, s nemis azért vitatom, hogy utasitást kell adni; de mivel azt nem láthatom be, sőt önmagában ellenmondásnak látom, hogy a képviselő jobban akarhassa azt, mint maga a nép, azért kellessék a gyámrendszert, vagyis az utasíthatásnak elv szerinti megtagadása; világosan megjegyezvén, hogy nálam ezen kitétel: „maga a nép", — nem a divatos sufrage universelle, hanem a magyaros megyei rendszer. Már pedig az utasíthatási jog— sarkköve, a megyei rendszeren alapuló nemzeti önkormányzatnak. Vegyük ki az ősi épületből az alapot, s rogyik az egész. Nevezhetjük ugyan megyének igyis, ha éppen a néven fordul meg minden, de annyi bizonyos, hogy egészen más lesz az, mint volt eddig. Midőn tehát az utasíthatási jog felett határozunk, akkor Ősi önkormányzatunk élete vagy halála felett törünk pálczát, mert ha a törvényhozási, s ezzel kapcsolatos tanácskozási jogot kivettük az önmagát kormányzó nép kezéből, ha egyenként mind a legjobb, s legjelesebb képviselőket is adtuk neki, gyökerén találtuk azon fát, mely a „semmit rólunk nélkülünk" gyümölcsét termetté meg, s midőn az utasithatási jogról lemondtunk, lemondunk arról is. Lehet, — ismétlem — ellene egész seregét az ellenvetéseknek síkra állítani, a mint már tették is; de mivel a logikát nem lehet elnémítani a nélkül, hogy a dolgot magát tagadnók meg, az, ki municipalis önkormányzatot óhajt, s az ősi jobbat, külhoni roszabbért nem akarja eldobni, az utasíthatási jogot a logikai „aut-aut"-al szemközt nem tagadhatja meg.