Vass József: Erdély országgyűlései a vajdák alatt : időköz: 1002-1540 (1869)

Második rész. Az erdélyi törvényhozás létegzete

— 93 ­nemzetének országgyűlése, t. BenkŐ József állítja1); kár, hogy az állitásnak igazolására szolgáló okmányt ak­kori helyzeténél fogva közre nem bocsáthatta. 1524. — Hogy a most említett évben Erdélyben két országgyűlés tartatott, hiteles adatokból tanuljuk. Egyikben, Tordán, mind a három nemzet részt vett2), a másikban pe­dig Erdélynek megyei kerülete és a székely-nemzet3). Mind egyik mind másiknak mik szolgálhattak tanácskozási tár­gyakúl, még kiderítésre vár. 1526. — Történelmi tudósítással birunk arra nézve, hogy ezen évben szintén két országgyűlés tartatott az erdé­lyi részeken; az egyik Nagy-Enyeden, melyben a három nemzet együtt hadi rendeleteket alkotott s bocsátott közre4); a másikban Erdély megyei kerületének nemessége tanács­kozott a szászokkal5). 1529. — Ezen évben Gerendi püspök az erdélyi törvé­nyes három nemzetet januárban Gerenden tartandó ország­gyűlésre hivta meg; a másik országgyűlés ugyanazon év­ben, szeptemberben Eadnóton, tartatott6). !) Diaetae, sivo rectius Comitia Transsilvanic. pag. 4. 2) Kovachich : Scriptores rer. Hungaric. minor. Tom. II. pag. 384. — V. ö. Eder ad Felmer, pagg. 203, 205, 216. 3) Friedr. Schuler von Libloy : Siebenbiirg. Rechtsgeschichte Herrmannstadt. 1854. 8-o. 52. 1. 36. §. *) Jos, Car. Eder ad Felmer, pag. 216. 5) Hol határozatba ment (v. ö. Eder, i. m. 205.1.), hogy az egyháziak is fegyvert fogjanak, mike'nt ez Goszthoni János püs­pök leveléből kiviláglik : „Extrema necessitate urgente, cui nullum datur remedium, volumus, et vobis sub poenis et gravaminibus, in prioribus litteris nostris expressis, firmissime iniungimus, ut uiri­tim bene armati et loricati instar exercituantium cum sufficienti. bus expensis et aliis apparamentis necessariis, una cum scholasti­cis et scholaribus vestris. arma capere valentibus, contra infideles praefatos ad bellum venire, ct ita in omnem horam parati esse velitis, debeatisque et teneamini. — Dátum Albae Juliae, fer. ter­tia proxim. post fest. b. Mich. Arch. a. d. 1526." — Ex analectis idi­ographis Georgii Haner in biblioth. antistitum August. confess. 6) Die Verfassung des Grossfürstenthums Siebenbürgen . .. Wien, 1844. Ford. Makoldy Sámuel. Másod. kiad. 1846. 58. 1.

Next

/
Thumbnails
Contents