Vass József: Erdély országgyűlései a vajdák alatt : időköz: 1002-1540 (1869)

Második rész. Az erdélyi törvényhozás létegzete

— 92 — vittetett. Különösen egy újonnan felállítandó törvényszékre nézve történt végleges megállapodás. Ugyanis, nehogy egyik nemzet területéről a másikéra büntetlenül menekülhessen a a gonosztévő; határoztatott, hogy azon újonnan szervezendő itélőszéknek egyik ülnöke a gyulafejérvári káptalanból, a többi tizennégy pedig egyenlő számmal az erdélyi három törvényes nemzetből választassék, kik a három nemzet közt fenforgő peres ügyeket a törvények értelmében ellássák. — Feltűnő ezen országgyűlés alakjára nézve; hogy az az e rdé­lyi vajda vagy helyettesének távollétében tartatott ^.Valamint nevezetes az is; hogy ugyanazon 1506-évben az Agyagfalván egybegyűlt székely nemzet azt határozta, hogy „senki en­nekutána pártütésnek okáért se közönséges, se részszerént gyűlést ne indithasson2). 1515. —• A magyar nemz. muz. könyvtár gr. Széchenyi Ferencz-féle gyűjteménye kéziratainak sorában van egy ily czimti köteg: „Chartáé Transilvanicae divcrsí argumenti, ex documentis fide dignis descriptae. Fol." Itt a 139. sz. a. van egy ily tartalmú oklevél lemásolva: „Evocatoriae de anno 1515. Primorum Regni pro consultatione in Székely­Vásárhely (Maros-Vásárhely) suscipienda, Magistratui Cibi­niensi sonantes." •—Ugyancsak 1515-ben a főnemességből néhányan meghivták a szebenieket az úrnap utáni harmad­napon Székely-Vásárhelytt tartandó országgyűlésre3). 1517. — Az erdélyi törvényes három nemzet ez évi országgyűlésének is Székely-Vásárhely jeleltetett ki4); mint­hogy azonban az ezt tanúsító okmány nem tétetett közzé, a tárgyalás folyamáról mit sem szólhatunk. 1522. — Hogy ez évben is volt Erdély országos három J) A szász nemzet nagyszebeni levéltárának egykorú máso­lati példányáról közli E d e r, i. m. 216. 1. * 2) A nemes székely nemzetnek constitutióji, privilégiumai 6tb. Pesten, 1818. 8r. 34. 1. 3) Eredetileg a szász nemzet nagyszebeni levéltáráb. 189. sz. a. *) Szász nemz. levélt. — V. ö. J. K. Scbuller : Umrisse u. kritiscbe Studien stb. 40-1. 1).

Next

/
Thumbnails
Contents