Vass József: Erdély országgyűlései a vajdák alatt : időköz: 1002-1540 (1869)

Bevezetés

— 15 — pontjával, melyet Béla király névtelen jegyzője1) a feledségtől megmente. A harmadik pont a székely nemzet bei-életének a magyarokénál sokkal népuralmibb szerkezetére mutat, minek valóságát a székely nemzeti östörvények és szokások maradványai, egész a legújabb századokig bizonyítják. A székely alaptörvény negyedik pontja is népuralmibb szellemben szól, midőn a nemzet ellen törekvésemig a névtelen jegyző ötödik pontja a vérszerződés megszegését mondja büntetendőnek. Ezek azon nevezetes pontok, melyeken a székelyek szabadságai és kiváltságai sarkallanak. Általában ez ösjellegü népfajnak bel-szerkezete oly sajátságokkal birt az itt rajzolt korban, hogy lehetetlen azt erős érdekeltség nélkül olvasni. Ugyanis minden székely egyenlő szabadsággal birt de, harczi nép levén, minden egyes tagja egyszersmind katona is volt. Az egész nép hat törzs- vagyis nemzetségre osztatott fel, mely törzsek Halom, Jenő, Adorján, Orlecz, Medgyes és Ábrám nevezetek alatt ismeretesek. Az egyes törzsek ismét ágakra oszlottak, még pedig — az eddigi nyomozások szerént — mindenik négy ágra. Az egyes esaládok a béke és harcz idején a javakat, örökségeiket s hivatalokat, még a tizenhatodik század első felében is, magok közt törzsek szerént osztották el, valamint a közterhekben is egyenlőleg részesültek, s valószinü, hogy kezdetben a Székelyföld területi felosztása is a törzsek osztozásán alapult; mi azonban a nagy időfolyamon keresztül annyira összebonyolúlt, hogy a mai felosztás és elnevezések azokból teljességgel ki nem származtathatók. A népkormány élén, ősidők óta, a nemzet által örökösen Ápolt nemzetségéből szabadon választott fő-rovóbán állott, ki személyében egyesité a főpapi, főbírói s fg-hadvezéri hármas hivatalt. Ugyanis a fő-rovóbán tisztje volt a külnemzetek elleni hadat vezetni, a vallásos és világi törvényeket a nemzeti áldozópohár által kihirdetni, a község parancsát kiadni, e parancs áthágóit [halállal lakoltatni. ') Anonym. Belae reg. notar. cap. VI.