Vass József: Demokrácia (1917)

VII. "Demokratikus népakarat"

27 Ez a történelmi egyéniség reális valóság. A faji és nemzeti tulajdonságok összege. Lelki minőség. Tradíciók, ösztönökké vált érzések. Közös örömök, dalok, bánatok ; vágyak, ideálok, bűnök, gyengeségek, erők, erények, föld, folyók, hegyek, erdők, keresztek, oltárok, jogok, követelések. íme, a másik tényező, amelynek egyéni érdeket meghaladó ereje átfogja, összeköli, önmagukon tulemeli és a közért való lelkesedésre, munkára, áldozatra képesiti a milliókat, — ha nem is mindig, ha nem is csalhatatlanul, legalább az elhatározó pillanatokban. Minél demokratikusabb idők felé rohan a haladás szekere, annál szükségesebb e faji és törté nelmi egyéniség ápolása, fejlesztése és érvényesítése ; éneikül a modern állam érthetetlen, idegen bálvány, amelynek egyénisége nem belülről, történelmi és faji mélységekből, hanem az erőszakból és izzadásos vagy véres szerződésekből, íeiületi .feszültségekből tevődik össze. Demokráciát követelni a történelmi vallásosság s a nemzet egyéniségének a legfokozottabb érvényesítése nélkül: ve szedelmes ugrás a sötétbe. VII. „Demokratikus népakarat." Az állami önmeghatározás munkáját a polgárok összesége közvetlenül nem végezheti. Az antik köztársaságok polgárai szakadatlan összeköttetésben voltak ugyan a politikai élettel, ez azonban csak az illető államok speciális gazdasági berendezése alapján volt lehetséges. Néhány ezer athéni, spártai, római polgárnak száz meg százezer dolgozó rabszolga állott rendelkezésére, földmivelést, ipart, áruforgalmat, szóval a munkát azok végezték. A polgárok nyugodtan foglalkozhattak az állam ügyeivel, s bár a politikai működés közelebbi alapját náluk is a vagyoni függetlenség vetette meg, a vagyontalanok is aktiv politikai értéket jelentettek.