Vass József: Demokrácia (1917)
IV. Demokratikus fejlődés
19 gukat. Mindé változásokban nem a kormányzó tekintély változott, hanem hordozójának függetlensége és a hatalom gyakorlásának stílusa ; a fejlődés ugyanis egymásután vetette felszínre a faj erős egyéniségeit, a nemeseket, a vagyonilag kiváltságosokat, a rendeket, kasztokat, szabad városokat, amelyeknek fellépése egyrészt a kormányzó hatalom abszolutizmusának lassú zsugorodását, másrészt az egyéni szabadság lassú erősödését jelenlétié. A Kormányzó hatalom abszolutizmusa vagy oligarchiája a saját érdekei szerint szabta meg a jogrendet, s mivel az egyéni szabadság akkora önmegbatározásbeli szabadságot jelent, amekkorát a jogrend megenged, a fejlődés vezériránya olyan kiegyenlítődés megteremtése volt, amelyben a polgárok államközösségének közjavát célzó jogi és gazdasági berendezkedés a közjó maximumával az egyéni önmeghatározás maximumát párosítsa. A demokrácia tehát, vagyis a nemzet tagjainak minél nagyobb számban való részvétele az állam önmeghatározásában, sensu remoto akkor eresztene legelső hajszálgyökereit, amikor egyes családdinaszták, főpapi, főnemesi pártok, kasztok, vagy rendek nehéz tusákat vivtak az uralkodó hatalom birtokosával s a hatalom egy részét magukhoz ragadva amazt gyengítették. Nem voltak e viszályok előnyére sem a közjónak, sem a mélységekben dolgozó milliók egyéni szabadságát nem gazdagították, de önkénytelenül is utat vájtak a közhatalmi abszolutizmus gyengítésével annak az elvnek, hogy az egyénj önmeghatározás joga az egyéné, az állami önmeghatározás joga pedig az államillag organikus nemzeté. Az igazán demokratikus lépések akkor történtek, amikor a tömegek elavult jogi és gazdasági helyzetek bilincseiből fokról-fokra kiszabadultak s roppant jelentőségük tudatában folyton erősödő szóval befolyást követelnek immár a közösség sorsának intézésében is. A természetjog és történelem alapján állva tehát azt kell mondanunk, hogy demokrácia a jogi kettős fölfejlődésnek 2*
