Vahot Gyula: Gróf Batthyány Lajos, az első magyar miniszterelnök élet- és jellemrajza (1873)

— 107 ­dás és a közjó magasra vitele munkájában!" Vigasztaló s lélekemelő szót intézett a nagy halott gyászoló özvegyéhöz, ki enyhülést nem ismerő tájdalmaitól vezetve, évenkint meg­látogatá e szomorú sirboltot. s tanuk nélkül áztatá ama földet, hol szeretete tárgya hamvadott; — de családjával együtt sza­kítson vigasztalást a nemzet részvéte fájáról és nyugodjék meg annak enyhitő tudatában, hogy a nemes áldozat örök fényt deritend legkésőbb unokáira is, s mig a nemzet él, a Batthyány-család áldásos emlékezetben lesz nála!" A templomi szertartás bevégeztével, a kopor­sót pesti polgárok emelték a pazar fényű halottas díszkocsira, s az óriásilag hullámzó gyászmenet 4 órakor indult meg Budapest minden harangjának mélabús zúgása közt, mely a nemzet átalános zo­kogását viszhangozá. A meginduláskor az összes pestbudai dalárdák Beethoven „Miserere"-jét meg­inditólag énekelték, s menetközben 40 tagból álló polgári zenekar klassikus gyászdalokat adott elő. A menet, mely a ferencziek terén, az egyetem­és kecskeméti utczán, a szénapiaczon és az ország­úton kezdett sorakozni, a hosszú és széles kerepesi uton fejlődött ki egész pompájában s nagyszerűsé­gében, s ki tanúja volt Kossuth Lajos követválasz­tási diszmenetének 1847-ben, vájjon eszébe jutott-e az, hogy a háládatos nemzet, e roppant nagy nép­tömeg, ugyanazon férfiú 21 éven át titkon megőr­zött hamvait viszi most szent ereklye gyanánt, ki ugyanezen országúton vezette még akkor oly dél­czeg, erőteljes alakjával a népet, legkedveltebb em­bere országos képviselővé leendő megválasztása vé­gett, nem is álmodva még akkor, hogy ez által ön­magát viszi a sírba a szabadság áldozatául. Ah! még akkor nemzeti zászlók lobogtak s mosolyogtak körülte, a viruló épségű daliás férfin körül, a zöld

Next

/
Thumbnails
Contents