Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. László emlékezete

— 63 — koz be. Utóbb Késmárkon, honnét a magas Kárpátokba kirándulásokat tevénk ; együtt néztük meg a sziklái közé szorult zöld, fekete, veres és kék tengerszemet, együtt másztuk meg a karbunkulus tornyot, együtt hágtunk fel a lomníczi legmagasb csúcsra egy szép hajnalban, midőn a szelid sápadt hold mint egy csendes hajó közel úszott fejünk felett, — melynek ő most talán egyik boldog utasa. Végre együtt zártuk be tanulói pályánkat Patak kolostorszerü collegiumában, a szőke Bodrog kiáradozó pártjain, hol Rákóczy vára tiszteletes omladékaival emelkedik. Sokszor felkapaszkodánk ennek barna tornyaiba, felriasztva a bennök fészkelő vércséket, s áhitatos kegyelettel hallgattuk a hazafiúi hagyományokat és regéket, miket idősb társaink a vár történetének múltjából elbeszéltek. Emlékezetemben mind visszakíván a gyermekkor e vidám napjait s ama bájvidékeket mind sorba látogatván, az ő árnyékalakát mindenütt ott látom; ott látom, midőn a megdagadt Sajó hullámain erős karral áttört; midőn egy éjjel a Kárpát völgyében egy tó partján pattogó fenyőhasábokból roppant tüzet rakott, körültünk a magas sziklaormok, mint a csillagos égboltozat óriás oszlopai emelkedvén a sötétben; midőn egyszer a pataki vár leomlott negyedik tornyának helyére kiterjesztett karokkal oda álla s bátran tekinte le az alatta tátongó mélységbe. Árnyékát mindenütt ott látom a jelenetek képében, de az nem szól hozzám, nem hall engemet, lebeg szabadon, mint egy szellem, melyet tér és idő többé nem korlátoz, mellettem érzem őt, de ha keresem, nem találom sehol, csak gondolatban van velem, testben nincs többé. Igaz, az utolsó hónapokban ő igen elfonnyadt, és sokszor gondolgatám magamban, nehezen épülend fel;