Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. László emlékezete

_ Gi _ azt nem tudárn, ő még mindig élő volt. A hír, mint a hang, bár a csapás után tüstént megindul, a távollévőhöz csak késő jut el. Azon közben én itt Páris szellemi gyönyöreiben kéjtelve úsztam, mint úszik az aranyhal az átlátszó tó ragyogó vizében, keblein naponkint clagadozék az emberi ész csodamüvei szemlélésében, életem víg és fürge volt, hasonló a szorgalmas méhéhez , mely zengedezve virágról virágra száll s édes mézzel és drága illattal rákja meg lábait, mi kincseket övéinek haza vinni szándékozik. . . . Most lelki furdal ásókat érzek, e boldog s munkás napokra emlékezvén. 0 már nem volt az élők közt, és én még tudtam élvezni és örülni ! Mintha a virágok, mikből édet szívtam, az ő sírdombján nőttek és teremtek volna. Ugy tűnök fel magamnak, mint egy gonosz testvér, ki testvére sírdombján tombolva vigadoz. S vájjon e szerencsétlenséghez hozzászokom-e, ha előle mindig futok % Bizonyosan nem ; midőn többek közt vagyok, róla gondolkodom, hogy a világ zaja el ne kapjon ; midőn egyedül vagyok, gondolataimat más tárgyra erötetem, hogy szivem a keserűségben el ne merüljön. A mit tőn vagy monda valaha, most mind eszembe jut. Mintha emlékezetemről egy sötét kárpit esett volna le, mindent látok a múltban. Jövendőmre annál roszabb, mert ki sokra emlékezik, az nehezen felejt. Gyermekek valánk. Anyám monda, mennénk a temetőre s nagyanyánk mohós sírkövének betűit festenők be. 0 mint gyermek is ügyes festő volt, s az egyszerű betűket könnyen megujítá. Ez mintha csak tegnap történt volna. S ime, már az ő voltát is csak betűk hirdetik. Ama vén sír mellett egy új emelkedik, az az övé. Szinte mint gyermekek utazánk, a szünnapok elmúlván, Miskolczra az iskolába. A város elébe érvén,