Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. László emlékezete

49 S ki vigasztal téged, jó anyám, ki ölel fel a lelket s elmét elborító sötét képek s alakok hatalmából ? Most egyedül s gyermektelen vagy, mint puszta őszsze", a megszedett gyümölcsfa. Egy része a gyümölcsnek széthullt, egy része megrohadt. Szent isten, leírhatatlan örömét az anya mi leirhatlan fájdalmakkal szerzi meg ! Jannár 10-kén. Kínos éjszakám volt, kegyetlenül játszottak velem az álmok. Almodám, hogy utaztunk : atyám, testvérem és én. Fölébredék és az álombeli esemény mint valóság maradván velem, örültem, hogy testvérem nem halt meg. De kün a piaczon égő nagy lámpa szobámba bevilágított, s asztalomon, mely fejemnél volt, megpillantám a szerencsétlen levelet. Eltűnt az álom s vele boldog csalódásom. . . . Újra elszunyadtam. Almom ekkor a halotti szertartásokat ábrázolta élőmbe. Már vége volt a gyászünnepnek s a halotti gyülekezet elszélengett; még csak azon alkotvány, melyen a koporsó feküdt, s a sorba rakott székek s padok állottanak az udvaron. Búsan mentem be a házba, hol sirást és zokogást hallék. És itt fölébredtem. Istenem, oh mi jó, hiszen ez csak álom, mind ez csak álom, gondolám egészen megvigasztalódva. De azonnal eltűnt e jótevő csalódásom, mihelyt eszmélni kezdtem. Oh kegyetlen játéka volt ez az álmoknak ! Reggel csüggedve, fáradtan s kimerülve érzem magamat, tehát ágyamban maradtam. Kalapomat leküldém, reá fátyolt borítani, s akaratomat a'ig bírám a Szemere. V. 4