Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. Terésia emlékezete

_ 41 — csait hallgatta benne. A leány pedig vele mint idősb testvérével bánt, ki egyszersmind barátnéja, sőt szivének szerelmese. Elméjökben támadhatott két különböző gondolat, de az mindig egy akarattá olvadt össze. Csak az volt közöttök titok, mit egyike sem tudott, különben közös volt örömük, de közös bánatjok is ; minden szenvedésen, minden reményen lelkiismeretesen megosztoztak, ha az még oly parányi volt is. Itt két alakban csak egy gondolat, csak egy érzelem, csak egy lélek lakott, s én nem tudom őket másként képzelni, mint az isteni örömü grácziákat, kik örökös ölelkezésben jelennek meg előttünk. Hiányzott a harmadik. Igen, az Clotilde volt, ki a halhatatlanság fényes útján előre menve, testvéri szereinlökben már csak az égből gyönyörködött. Bár többnyire kettecskén voltak, nem éreztek hiányt magok körül, mert azért nem hagyták ők el a világot sem, magányukban is az élet mintegy melléjök telepedett le. Egymásban mindent birtak : az élvezetnek kimeríthetlen kútfejét birták. Oly mohó gyönyört éreztek egymás társaságában, mintha csak rövid idő óta tartana ismeretségök, s oly szükséges lett egyik a másiknak, mintha soha sem fognának elválni. Leikök mindkettejüknek egyképen érzékeny s fölötte fogékony volt az örömre és a bánatra is, s másrészről ők oly vidám, oly nyájas, sőt dévaj életnézettel birtak, hogy szemüknek azon sugára, melylyel a tárgyakat felfogták, ugyanazokat egyszersmind némi vidám varázsszínbe öltöztette. Egy fűszál, mely ablakukban télen kizöldelt, a tavasz egész gyönyörét éreztette velők ; egy lomb, mely ott lehullt, egy virág, mely elhervadt, az ősz minden szomorúságaival elborította ; egy levél, mely friss hírt hozott nekik, bevezette őket eleven képzeletöknél fogva a külső