Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. Terésia emlékezete

— 40 — temető is megjelent a természet e képei közt s körülötte a halotti ének sötét búja. Beteg gyermekeivel bezárkózott mintegy a koporsóba, s a feltámadást ünnepelte, midőn velők újra megjelent. Hányszor nem hallottam az életben a hív anyát azon madárhoz hasonlíttatni, mely félszakgatott melléből táplálja kicsinyeit! De én e képhez hasonlónak csak őt ismertem. Örömeivel éltette gyermekeit, a bút, bánatot magának tartotta meg. S mintha mindig nyitva akarta volna szivének dagadozó erét tartani, hogy vére belőle szakadatlanul folyhasson gyermekei számára. Oh ezt, e kegyetlen szeretetet látnom nekem kibeszélheti énül fájt. Oh ! az természetes, hogy az ilyen folyvást vérző és tápláló színek el kell hervadnia. S ' az elhervadt szívnek edénye a sír. Es annak új életét s virágait nem láttuk mi, kik itt maradunk a földön, mert azok a mennybe hajolnak át. Gyermekeit ő egyenlően szerette. Az anyai szeretet saját ösztöne és lángolása által határoztatik meg, épen nem függ annak érdemeitől, a kit imád. Az igaz anya csak egyenlően szerethet, mint Isten, kinek érdek nélküli jóságát és szeretetét képviseli a földön. De ő leányában volt legboldogabb. E két nőalak úgy állt egymás mellett az' életben, mint két rózsa, az egyik már kinyílt, a másik még bimbó. Szülötte ez amannak avagy testvére ? Színök hasonló, illatjok ugyanaz, s bár más gyökéren nőttek, egy bokor ágai közül néznek ki s hasonló levelek zöld lombjai övezik őket köröskörül. Anya és leány közt ilyen gyöngéd, ilyen nemes, ilyen egymást boldogító viszonyt én soha nem láttam. Képzeletem sem volt róla, mig őket nem ismertem. Az anya mindig mint barátné szólt, s leánya az anya taná"