Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)
Szépirodalmi dolgozatok. Terésia emlékezete
— 38 mint lép ki a csillagok ragyogó serege a teremtőnek hirnökeiképen s hajnalban mint múlik el mindez, mint álomkép, buzgó érzésbe merítvén el a lelket fölséges támadásával s halotti lehullásával. Sehol másutt, csak itt volt ö teljesen boldog, hol háborítatlanúl imádkozhatott az égben Istenéhez, hol szakadatlanul ölelhette s ápolhatta azt, mit a földön legjobban szeretett, — gyermekeit. Nem mondom én, hogy e földön nincs oly hiv és szerető anya, mint ő volt. Az anyák természete szeretni, mint a virágoké illatozni. S ki tud a virágok közt sorozatot csinálni ? Ki tud elsőséget adni az illatoknak egymás közt? Én csak azt mondom, oly hív és szerető anyát az életben én nem ismertem. 0, mióta anya volt, magának mintegy megszűnt lenni, csak gyermekeiben élt. Gondolkodott csak érettök, érzett csak irántok, a jövendőben csak az ő jövendőjök érdekelte. Mindenét nekik adta, de az nem áldozat volt, hanem szeretet. Egyénisége tökéletesen feloszlott az anyában. Midőn este lefeküdt, szemei ébren maradtak, mint a csillag, mely őrt áll s viraszt a gondviselés által alájegyzett ház felett, midőn reggel ágyából fölkelt, mint felhő kélt ki, mely a völgyből azért emelkedik fel, hogy termékeny esőjével áldást áraszszon vidékére. Sőt több hűség volt benne, mint mennyit maga a természet követel. Sőt lángolóbb s magát felejtőbb szeretet, semmint mennyit a bölcs javaihatna. De ki kárhoztatja ama vallásos buzgót, ki örökké a feszület előtt térdel, s lábai alól a föld mintegy elfordulván, ég és menny közt lebegve, csak imádkozik, csak könyörög, csak jót kér s jót akar ? Végre is hajlandók vagyunk hinni, hogy az ilyen az istenséghez közelebb áll, mint mi mások. De
