Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. Terésia emlékezete

— 34 — ég felé a hitnek, a föld felé a jótékonyságnak virágában fejezi ki magát. A művészi szenvedélyből megmaradt ama női bájtapintat, mely a férjnek minden eseményből egy örömet, minden napból egy ünnepet csinál, s a ház szűk körében egy egész világát teremti a boldogságnak. E szerint a kolostor elvesztett benne egy zengő virágszálat, kinek éneke sokáig uralkodott volna a templom szent oszlopai közt, hitet idézvén elő a kétkedők szívében, s könyet szemében azoknak is, a kik szenvednek, és azoknak is, a kik boldogok. E szerint őt elvesztette a művészet is, mert vele nem járt azon úton, hol. a dicsőséget szerzik, csak anynyiban használta, a mennyiben általa a házi élet kellemeit növelhette. Megnyerte őt a családi élet, hogy mint nő és anya szolgálna példányképen mindazoknak, kik őt közelről ismerték. Az élet hasonló a nappalhoz; mint ez, hol fénynyel, hol borongva jár fejünk felett. 0 boldog volt, azonban sorsa e részben nem különbözött más halandókétól, bánat és kéj, kéj és bánat nála is váltogatták egymást. De ő a szerencsében is érzékeny^ a szenvedésben is derült maradt. Olyan volt ő, mint a nyári rózsafelleg, teljes, de könnyüded, melyből a szél minden gyönge nyomása könyet hullat, s melyet a nap legkisebb sugara tüstént ismét átvilágít. Szíve hamar megnyílt a búnak, s hamar az örömnek is. S oly őszinte volt fájdalmában, mint örömeiben, — a temetőben csókolta a hamvakkal vegyült földet, a menyegzőben víg koszorúval ékesítette fel halántékait. Viseletében férje őszinte, érzéseiben tiszta, akaratában nemes volt, de a zord jellemek közé tartozott. Én