Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. Terésia emlékezete

- 32 — csőítö éneket, ugy hogy len a templom hajójában elnémul a népnek halk zúgással folyó imádkozása, s e némaság csodálattá és imádsággá válik ? Sokszor világított igy az ő bájos éneke a magas karzaton, s vezette mint egy égi sugár menny felé a hívők és könyörgök roppant táborait. Nemde, ti már gyönyörködtetek a mezők rózsájában, mely az erdők és ligetek magányából kivétetvén, pompás kertbe ültettetett, hol csak színe lett szebb, illata lőn teljesebb ; egyébiránt eredeti egyszerűségében tekint ki bokrainak zöldjéből? A fővárosi lakás, neveltetés, élet nem tett benne más változtatást, mint hogy megtompultak tüskéi, mikre védelmül a vad életben van szükség; különben megtartotta a rózsa azon édes természetét, a mint az a paradicsomból a virágok királynéjául a földre kilépett. A lélek bánata ide len elkerülhetlen, mint a párolgó köd ; ki a földön lakik, ezek által néha-néha körülboríttatik. De ő a csillag természetével birt, mely magában is ragyog, ha másoknak nem fényihetik. 0 mindenütt mint a világosság jelent meg, derűt s kedvet terjesztett maga körül. Leánytársai őt a mezők pacsirtájának nevezték, ki most víg dalával, majd szent énekével bájolta el a kört, melyben jelen volt; s úgy gyülökeztek körülte össze mint a berekben a zengő körül az énektelen madarak serege, hallgat mind, hallgat fű, fa, virág, elhallgat a szellő is, midőn az az ág hegyén folytatja édes csattogásait. Ki nem kedvelte volna tehát Teresiát a művészet s műveltség ez egyszerűségében ? Ki nem szerette volna benne azon szép rózsát, mely arczának képében vidáman nyilatkozott ? Ki nem csodálta volna benne azon vállá-