Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. Anyám emlékezete

— 26 — ségünk azokat megbocsátani. Ha szerző, takarékos, sőt fösvény volt volna is, belőle most mi hasznunk volna? A vész, mely minket elzúzott, mindazt elszórandotta. Mi többi gyengeségeit illeti, azok csak javamra váltak; mert épen mivel annvi számos, szép s vonzó tulajdonok közé helyezve jobban feltűntek, annál inkább megbotránkozám bennök s annál inkább iparkodám azoktól ment maradni. T. i. ha a gyermek az erényt ? hibát valakiben észreveszi, szüleiben veszi azokat legbizonyosabban észre, s a mint a jót, mit bennök talál, kétszeresen szereti, úgy kétszeresen gyűlöli a roszat, melyet bennök lát és ott fájdalommal lát. Ugy rendelte bölcsen a gondviselés, hogy midőn a gyermek az élet nagy tengerére bocsátkozik, ennek mindjárt első magas partfokán a szüléket mint világítótornyokat emelkedni szemlélje, kiknek mind jó, mind rosz tulajdonaik neki hasznára vannak, a mennyiben erényeik az utat jelölik ki, mit a gyermeknek követnie, hibáik pedig az ösvényt, mit kerülnie kell. Családunkat is meglátogatván a baj, zűrzavar és szenvedés napjai, ezekből osztályrésze neki is bőven kijutott Ha nincs sem kunyhó, sem palota, melyben öröm és élv nem volna, parányi s múlékony bár, mint a reggeli harmatcsöpp; nincs olyan sem, melynek a maga terhe s bánata meg nem volna. Mint minden ház felett van csillag, ugy mindenik felett is ott függ az ég szomorú fellege, mely rá homályt és árnyékot vet. De a családi bajok, szenvedések és keservek mindenik háznak titkai közé tartoznak; a magáéit ismeri mindenik, a máséit nem. Emlékezvén a mieiukre, valahányszor utazom s kivált este előttem elvonulni látom a megvilágított ablakú lakokat, engem mindig egy rejtelmes sóvár tudvágy kap meg, s mindig azt kérdem magamtól, vájjon mi család