Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. Anyám emlékezete

_ 24 — jára kelni. Emlékezem, mi indulatba jött ekkor, s a nélkül, hogy a dolognak jól végére járt volna, mind hármunkat keményen megbüntetett, tehát engem is, ki ott jelen nem lévén, hibás sem lehettem. Ez igazságtalanság nekem kimondhatlanúl fájt ; csaknem gyűlöltem őtT de mihelyt megtudta tévedését, hozzám jött, és ő, az apa, tőlem, fiától, bocsánatot kért. Ekkor érzettem először, hogy hibáját megismerni mindenkinek kötelessége, s viszont: hogy mi édes érzés felejthetni s megbocsáthatni. Valóban, feledés s megbocsátás nélkül keblünket nem csak saját hibáink, nem csak min bűneink nyomnák, de a másokéi is ; a magunkéi azért, mivel elkövettük, a másokéi azért, mivel meg nem bocsáthatjuk, mi kettős és igy elviheselhetlen gyötrelem lenne. De szellemi életem e szálait nem fűzöm tovább, hogy azt ne gondoljátok, mintha én magamat akarnám dicsérni; czélom nem e volt, távolról sem; én ezeket elbeszélvén, csak apámra akartam emlékezni, kimutatván, mint hinté ő némely tulajdonok csiráit lelkembe, melyek egyébiránt bennem, miért ne vallanám meg, az általam kivánt tökélyre soha sem fejlődtek. S ő reá emlékeznem annál kedvesb, mivel én csak jó tulajdonaiból öröklék egyet és mást, hibáiból egyet sem; mi hibák bennem vannak, mind olyanok, mik ő benne nem találtattak. Es pedig én ez emlékezeteket még végtelenül tudnám szaporítani, mert aligha van bennem tulajdon, eszme, érzemény, mit közvetve vagy közvetlenül tőle nem tudnék leszármaztatni; most is tudom, melyik szava vagy tette volt azon szikra, mi lelkemben ez vagy ama gondolatot, e vagy ama eltökélést lángra lobbantá. Boldog gyermek, ki szüléihez magát csak ily becses erkölcsi kötelékek által érzi kapcsoltatni, mint boldog