Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. Anyám emlékezete

mely a mit hull, azt tovább mondja, kezdem neki elbeszélni. Bár alig valék nyolez éves, most is látom a helyet, a hol ez történt. „Hallgass, — monda ő igen komolyan s nyersen, de harag, indulat nélkül, — hallgass, másokat megszokni illetlen dolog." Elhallgattam, pirulva magamban, és ez intését soha el nem felejtettem. Az igazmondást is ő kedvelteté meg velem. Nem mintha e tulajdont magasztalta volna, hanem mivel soha nem tapasztaltam, hogy mi a házban s a ház körül, s így tudtommal történt, másoknak azt valaha másképen adta volna elő, s ez nekem annyival inkább feltűnt, mivel ez igazmondást ennek épen ellenkezőjével ugyancsak házunkban naponkint összehasonlíthattam. S e kettő közül annál könnyebb vala a jobbat kiismernem és választanom, mivel láttam, hogy a hazugság is igaznak akart látszani. A szemérmet is mind viseletben, mind beszédben velem és velünk ő kedveltette meg, Akár nép, akár uri rend képezett körülte . társaságot, a hol ő adta a hangot, mind a tárgy tiszta, mind az előadás illedelmes volt. Pedig ő szerette a tréfát, évődést, dévajságot, humort, de mind ez nála nemes s tartalékos volt, és szájában ulánktalan vala az elmésség is mint a játszó állat körme, mely szorít, de nern vérez. Soha nem monda olyant, mit szájába bármely szende leány nem vehetett volna. Lelke örökké ifjú és szűz maradt; egy vén fa volt ő, oly vén, és a mely mégis oly friss és gyöngéd virágokat termett. A megbocsátás kellemes érzetét is ő gerjeszté fél bennem. Történt, hogy idősb két teswéreim pajkosságból egy parasztnak apró barmai közül egyet lesújtottak, s a tulajdonos az úrfiak ellen nála panaszt tőn0 a szegény népnek csaknem részrehajlólag szokott párt-