Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. Anyám emlékezete

— 19 — Barkó elkaczagva magát, kezét megszorítá, a kapuig kikísérte, liol épen egy más tábornok lépe't be, ki csodálkozván Barkó e nagy udvariasságán, ez monda : „Tudnia kell, hogy a kit ime kikísérek, zászlótartó úr, maga mondá." Miként volt Olaszországban, Alexandria ostrománál, őrségével egy kápolnába rendelve, s ő épen egy padon ült a falhoz támaszkodva, midőn egy bomba a boltozaton áttörve a padozat közepére hullt, s ott sustorogva forgott, mint egy orsó, s ő sem lelapulni, sem felkelni, sem kifutni nem merészelt ; végre a bomba elpattant, s két darabja épen feje mellett jobbra és balra a kőfalba fúródott, de ő, mivel meg nem moczczant, szerencsésen sértetlenül maradt De ezekbe meszszebb nem bocsátkozom, főleg mivel ez sem nem ideje, sem nem helye, de azért sem, mivel én az ő kellemes előadását távolról sem bírnám sem utánozni, sem visszaadni. Elég az hozzá, hogy ő váltva beszélt másokról és magáról, komoly és dévaj tárgyakról; most olyanokról, mik rémülést, majd olyanokról, mik nevetést vagy bámulást idéztek elő. Mint katona harczolva járván be OlaszISémetországot, Belgiumot, Havasalföldet, s ép oly hű emlékező, mint gazdag képzelőtehetséggel birván, tere nagy, tárgj^a sok és változatos volt, s mind ehhez az alkalmas szó neki soha sem hiányzott. így minden évben nyolcz-tiz napig állott a hegyen sátorunk felvonva és előtte minden este megrakatott a nagy tüz, mely körül nemcsak saját munkásaink gyülöngtek össze, de a hegyen szüretelő nép közül sok más is oda tódult s a történtek, miket ő ilyenkor elbeszélt, szájról szájra mentek nem csak az egész hegyen, hanem midőn a gazdák faluikba visszatértének, azokat ők ott újra elmondák; ekkép az ő elbeszéléseit ismerte s-ismé2*