Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. Anyám emlékezete

— 18 — nak széleit fülemelinti. Köröskörül az éj sötéten és mély csenddel terült el, a völgyek még hallgatagabban vonultak magokba, a hegyormok fejei a magasban némán látszottak figyelni, csak néha-néha törte meg a végetlen és feneketlen csendet itt egy éles fütty, ott egy örömkiáltás vagy egy puskaszó, sokszorosan ütődve vissza az erdőkben és bérczekben. Ily szüreti őszi estéken haliám én tőle a legérdekesebb, legmulatságosb és legtöbb történeteket. Es ilyenkor leginkább a hadi életbélieket szerette elmondogatni. Miért ? okát adni nem tudnám ; talán mivel ama katonai sátor tekintete hallgatva is a harczokra emlékeztette. Személyesen ismerte ő a hős Laudont, az öreg Lascyt még a török háborúból, s Hadikot, Mészárost, Krayt, Kinmayert, Barkót a híres huszárezredest, a derék Alvinczyt, kik alatt Buonaparte s a francziák ellen harczolt; Suvarovot, az orosz tábornagyot, e csodaembert is látta, ismerte, beszélt is vele, és mindenikről tudott egy és más jellemzetest mondani. Például: miként Lüldeték egy csata alatt levéllel Suvarovhoz, kit hajadon fővel, egy ingben, széken kéjelmesen ülve talált, kezében egy kancsukával, s a válaszra őt ott várakoztatta egy egész óráig, mig azonközben az ágyúgolyók mindenfelől sivítva hulltak körüle, gúnyosan nézve reá, az ifjú tisztre, ha bátorságát nem veszti-e el? Miként ment egy üzenettel a hirtelen haragú Barkóhoz, ki niondá neki: „Jól van kapitány ur." Nem vagyok kapitány. „Hát jól vau, főhadnagy ur." Nem vagyok főhadnagy. „Mindegy, hát hadnagy ur!w folytatá türelmét vesztve. „Nem vagyok alhadnagy sem." .Tehát mi ördög ön ?* tört ki mérgesen a tábornok. Mire ő megzavarodva feleié: „Zászlótartó úr vagyok." Erre