Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. Anyám emlékezete

gyülekeztek, és velők mi is. Midőn a természet bőkezű, a gazda sem maradhat fukar, még az sem, ki fösvény, és ö nem volt az. Nagy hasábfákat vesztegetve halmoztak a tűzre, nem hogy melegitsen, mert néha hideg nem volt, hanem hogy a sötétben messze elvilágitson ; mellette kereszthorgason öblös két vasbogrács függött, egyikben ürühús és kása, másikban gulyáshús illatozva és rotyogva gőzölgött; oldalt pedig nyitott fedéllel állott az ősi edény : egy hatalmas sárga pinczetok, soros rovátkái tele négyszegű palaczkokkal, mik felé a melegedők néhanéha sóvár szemekkel pillantgattak. Alig ismerek egy-egy szebb, festőibb és kedélyesebb képet a szabadban lobogó éjjeli tűznél, melyet emberek vesznek körül. Rég idő, sok szép, sok nehéz, igen nehéz idő mult el e kedves esték óta, és még mindig elevenen élnek ez esték bájképei emlékezetemben. Apám többm^ire egy falóczán ült, — én lábához sompolyogtam ; a hallgatók közül némelyik guggolva üle, tenyerével ernyőt tartván magának a láng heve ellen, más keresztbe vetett lábakkal telepedék le, mint egy török, hiszen két század folytában sok török vér vegyülhetett a magyarba, — más meg oldalára heveredék le, sok egy felfordított puttonon vagy csöbrön vagy hordón foglala helyet; itt a pásztor álla harsogó kelepjére támaszkodva , a hegykerülő egycsövű silány puskájára dőle, melylyel, szegény, rendesen hiában czélozgatta a pusztitó seregélyeket, — a mögletben emelkedő fák pedig a lángtól megvilágítva néha feltűntek, mint annyi kisértetes jelenetek ; nem egyszer fordulék el ijedve tőlök, néha ismét elhomályosultak, mig a másik oldalon a fehér sátor ragyogott, lebegő ajtószárnyai két oldalra felhajolva levén s hasonlitván egy női alakhoz, mely ruhái áSzemere. V. 2