Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. Anyám emlékezete

— 15 — emlékezem, midőn hideg lehelletével az ösz megjött, midőn a szőlőgerézdek megérvén, zörgő lombjai arany és piros szint kezdének magokra ölteni, s borházakban a dolgozó bodnárok kalapácsai, hegyek ormain a mozsarak hangjai dördültek meg. Azóta én már sok országot bejártam, s igy volt alkalmam meggyőződni, hogy a szüret sehol nem viseli magán azon vendégünnepi jellemet, melyet az Magyarországban magán visel. Déli s műveletlenebb tartományokban, milyen Görögország, a szőlőtő úgyszólván munka nélkül magában nő fel s termi borát, s a birtokos vagyonnak alig azt tekintvén, rá nem nagy becset helyez; északi iparos hazákban, milyen Francziaország, a szőlőmüvelés egy neme az iparnak és pénzkeresésnek, igy az csak annyiban fontos, a mennyiben hasznot hajt. Amott a szüret nem tartatik méltónak arra, hogy vigabban megünnepeltessék, emitt minden gerezd egy-egy pénzdarabot képviselvén, a gazda minden szőlőszemben egy fillért, minden gerézdben egy pénzdarabot lát, s a ki ezekből eszik, azt ugy nézi, mintha pénzét enné ; ezért a szőlőskertek kapui az utasok, vendégek, látogatók, set atyafiak előtt is zárva maradnak, még a szedőnek is tiltva van a rá mosolygó szemekből ennie. Nálunk ellenben a szüret az adakozó természet közös ünnepe és a hegyek megannyi terített asztalok, mikhez szegény és gazdag, barát és idegen, boldog és boldogtalan egyképen hivatalos. Ama riadó zaj, ama vigadó zene, ama visszhangozó dalok, ama tűzi játékok, ama puska- és mozsárlődözések mind megannyi hiradó hangok, melyek a jóságos isten áldásához a vendégeket, t. i. a föld összes lakosait meghívják, Fáradságos munkájaért borát a gazda magának igényli, de a szőlővel, mint az ég választott gyümölcsével, mindenkinek kinál-