Szemere Bertalan: Szépirodalmi dolgozatok és szónoklatok : A forradalom előtt és után (1870)

Szépirodalmi dolgozatok. Anyám emlékezete

— 14 — vei megkínáltak, mit gyermeki szeméremmel fogadtam el. S apám már ekkor mindig ott volt velők, széke egy véka volt, mire a szérü-gazda a csapófát keresztbe teve, s én ilyenkor a világ nrinden kincséért sem maradtam volna tőle el, mint anyjától a bárány el nem marad. S mig a munkások egész kényelmesen vacsoráltak, ő hol mulattató, hol tanúságos, de mindig zamatos s egyszerű elbeszéléseivel valóban boldogitá őket, s bár életem későbbi folyamában láttam fejedelmi lakomákat nagyszerű zenekar hangjai által vidítva, de soha nem láttam ily boldog evőket s ily megelégedett hallgatókat. Később pedig, midőn az alkony harmatja a léget meghüvösité s a kétes esthajnalt sötétség váltá föl, a munkások az asztagos kerten kivül a szabadban nagy tüzet raktak szalmából, és mindnyájan oda mentünk ki, s ott, -isten szabad ege alatt, az elméskedés, beszélgetés, társalkodás még soká folyt. Mert a szó szabad volt: mindenki elmondhatta s elmondotta, a mit tudott, hallott avagy gondolt, és valóban sok mély észrevételt, sok igaz érzést, sok elmés választ és sok talpra esett szót hallottam én a parasztok szájából, s már akkor kezdtem hinni, hogy bár az emberek pór s uri ruhába vannak öltözködve, bennök egy lélek s egy isten lakozik. De apámnak felettük egy nagy előnye volt, t. i. hogy bár mi szépet s érdekest beszélt közülök valaki, mindeniknek párját tudta mondani. Es azután dohányzacskója is nagy volt, husz munkás kétszer is tölthetett belőle ; hiszen ép azért volt oly nagy, s ez minden este legalább egyszer körüljárt a tűz körül, s tudjuk, a magyar nem feledi el azt, ki dohánynyal egyszer megkínálta, mint az arab nem azt, ki őt kávéval kínálta meg. De legnagyobb kéjjel a szüreti napokra s estékre